Két nap múlva folytatódik az Európai Parlament képviselőinek részvételével zajló pártközi egyeztetés a tavaszra esedékes szerbiai választásokon való részvétélről. Eddig két ellenzéki csoportosulás küldött választ Brüsszelbe, egyikőjük sem elégedett a brüsszeli meglátásokkal, egymástól függetlenül is úgy fogalmaztak, hogy az ajánlások a jelenlegi helyzetnek egy diagnózisa, terápia nélkül.

Szerdán a Boris Tadić vezette Szociáldemokrata Párt köré tömörülő csoportosulás számolt be arról, mit várnak 17-étől, az egyeztetések folytatásától.

Tadić az ajánlások korrigálására számít, azt reméli, hogy figyelembe veszik a meglátásaikat. Szerinte a pénteki megbeszélés fontos, de nem történelmi, számol be az N1 tévé.

Az egykori köztársasági elnök úgy fogalmazott, örül annak, hogy a Dragan Đilas köré tömörülő csoport megküldte meglátásait Brüsszelnek, ezzel semmi baja, mondta, ugyanis az abban szereplő felájánlott megoldások nagy része tőlük származik, tette hozzá. Tragikusnak nevezte azt, hogy „egyes pártok egyáltalán nem mutattak készséget arra, hogy közös platformot fogalmazzanak meg”.

A Néppárt elnöke, Vuk Jeremić is hasonló hangnemben nyilatkozott a napokban.

– Úgy döntöttünk, elutasítjuk azt a papírt, amely tartalmilag elfogadhatatlan, de továbbra is részt veszünk az EU közvetítésével zajló egyeztetésekben – fogalmazott Jeremić.

Az EP-küldöttsége és a szerbiai pártok közötti megbeszélés pénteken és szombaton folytatódik.