Exkluzív interjú dr. Karikó Katalinnal, aki elmondta, hogy jó kutató nem lehet abból, aki mindig csak arról ábrándozik, hogy miként lehetne híres és gazdag. Díjak, elismerések, világhírnév – így lehet röviden összegezni dr. Karikó Katalin másfél évét: a kutató a Családi Körnek adott interjúban elmondta, tavaly tudatosult benne, hogy az, amin évtizedek óta dolgozik, egyik napról a másikra az egész világ számára fontos lett. A biokémikus ma kétségkívül az egyik legelismertebb és leghíresebb magyar tudós a világon. Munkássága nemrégiben kivételes választ adott arra a kérdésre, hogy az egy évtizedeken át tartó alapkutatás eredménye hogyan jut el az alkalmazásig, és hogy annak milyen tudományos és társadalmi haszna és szerepe lesz egy pandémia idején. – Pósa Tamara interjúja

Önsorsrontásban verhetetlenek
Lehet, hogy sokan közhelynek veszik, de az iskola a mindenkori társadalom tükörképe kicsiben. Ha az emberek békés, nyugodt, ösztönző légkörben és biztonságot nyújtó társadalomban, a sokunk által oly irigyelt „boldog világban” élnek. – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

Újabb felhívás a megkárosított nyugdíjasokhoz
A Katonai Személyek Nyugdíjas Szakszervezetének felhívása után a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet is bejelentette, hogy küzd a tagjai és minden más megkárosított nyugdíjas jogainak megvédéséért, kártalanításáért. – Takács Magda írása

Vajdaságinak lenni, vagy sem?
Az elmúlt hetekben meglepően parázs üzengetés zajlott a szerbiai sajtóban a „vajdasági” identitás, és annak soron következő népszámlálásban való megjelenítése kapcsán. Miért áll úgy a dolog, ahogy, s miért volna jó a rétegzettebb szemlélet? – Vataščin Péter jegyzete

Száll a szárnyashajó fészkére
Az ember egyszerűen nem győzte kapkodni a fejét. Miniszterek egymást és a miniszterelnököt túllicitálva szanaszét posztolták a Facebookot a múlt hét elején arról, hogy immár hatodik alkalommal tartanak magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozót. Budapestre sereglett a szerb kormány jelentős része, tárcavezetők találtak egymásra, a magyar főváros hídjain szerb zászlók lobogtak – határozottan jelentős diplomáciai esemény jellege volt a dolognak.

Misszió a perui indiánok között
Zserdin Antal Gellért az egyetlen és egyben az első magyar missziós püspök, aki egy távoli kontinensen teljesít szolgálatot, ugyanis az atya a perui San Ramón-i apostoli vikariátus püspöke, és az Eucharisztikus Kongresszusra Budapestre tartva rövid időre felkereste a vajdasági ferenceseket is. – Ökrös Edit interjúja

Népnevelésre hivatkozva nem lehet színházat csinálni
A Tanyaszínházzal kapcsolatos események pl. emlékezetembe hoztak bizonyos múltbéli történéseket, jellegzetes kellemetlen körülményeket, melyek – lehet – nem következnek be, ha jártasak vagyunk, esetünkben, a vajdasági magyarok immár kétszáz éves színháztörténetében, netán okulunk is belőle. – Káich Katalin írása

Az étolajtól az emlékműig
Hiába, na, a politikusoktól csak tanulni lehet. Ők a retorika (nagy)mesterei, még mi, újságírók is csak felnézhetünk rájuk, hogyan tudnak bánni a szavakkal. Azt kérdezi az újságíró a boszniai Föderális tévé műsorában a politikustól, mit szól ahhoz, hogy például az étolaj 37 százalékkal drágult. Azt mondja erre Fadil Novalić, Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke: „Nem drágult meg, csak ugyanazért a pénzért most 37 százalékkal kevesebb étolajat lehet venni.” – Kókai Péter vezércikke

A statisztikai adatokkal való visszaélés
Ma a gyógyszerekkel, készítményekkel való visszaélés óriási nyereséget hoz egyeseknek. A legtöbb esetben nem a szerek gyógyhatásával van gond, hanem azzal, hogy már úgy „faljuk” ezeket – a reklámoknak köszönhetően –, mintha kenyeret ennénk. – Wilhelm József újabb kiváló összegzése

Szoborfelújításra készülve
Takács János egy fagyos-havas téli napon az Orompart alatt képződött tó jegén hajtotta át teherrel megrakott lovas szekerét, s a jég a többmázsás teher alatt beszakadt. Szerencsés megmeneküléséért hálából a vízen járók védőszentjének tiszteletére kisemlékművet állíttatott. – Farkas Mónika riportja

Meg kell újítani a Jézust követő tanítványi kapcsolatot
Ferenc pápa volt a főcelebránsa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjének Budapesten, a Hősök terén. A misét jelenlétével megtisztelte I. Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Hilárion volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi felelőse. – Harmath Károly atya összefoglalója

Szárnyal a használtautó-piac
Az, hogy a tavalyi év első hat hónapjában jegyzett használtautó-eladásokat túlszárnyalta a 2021-es év január–júniusi időszaka, nem számít nagy csodának, azonban az, hogy mennyivel nőtt az eladás, már igencsak biztató az eladók szemszögéből.

Gyerekkacajok és önfeledt játék
A zentai Lovastanyát a legtöbben úgy azonosítják be, hogy a hely, ahol időről időre rendezvényeket szerveznek barátságos, rendezett környezetben. Nem volt ez másként augusztus végén sem, amikor három napon át átlagosan hatvan gyerek önfeledt játékkal és kacajjal töltötte be a teret. A napközis táborról a Gyermekbarátok Szervezetének elnöke, Bata Teréz mesélt.

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A bokszerlázadástól a tengerfenékig

KÖZÉLET: Az örökkévalóságtól a pár évtizedig – Balla Lajos írása

JEGYZET: Az emberi jogok demokráciája – Nagy Nándor írása

JEGYZET: Mézesmázas átverések – Both Mihály írása

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A Nihil állama és más történetek – Szabó Palócz Attila írásai

KÉPHISTÓRIÁK: A részek és egészek közötti hasadékban; Velünk élő középkor

IRODALOM: Pap Rebeka – Idegenek a városban

VISSZAOLVASÓ: Milliógyökerű életet élni

HOROGRA AKADVA: Megfutamodás (2.) – Huzsvár József jegyzete

SPORT: A szenzációs torna – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Tulipa – megalakult a Vajdasági Dúlák Egyesülete

AZ ORVOS VÁLASZOL: A magas húgysavszint és a köszvény

ÉLETMÓD: Pszichológushoz? Nem vagyok én bolond!

KERT: Dugványozzunk, szaporítsunk! – Randovics Lejla írása

ÖTLETSAROK: Így rendezd be az első akváriumodat!

KONYHA: Ez is, az is a tányéron

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

A címoldali fotót Sahin-Tóth István készítette.