Nem az a kérdés, hogy elfogadják-e az azonos nemű párokról szóló törvényt, hanem az, hogy mikor, jelentette ki pénteken Gordana Čomić, emberi és kisebbségi jogokért, és társadalmi párbeszédért felelős miniszter. Az új törvény biztosítaná az alkotmányos és antidiszkriminációs törvények által garantált kisebbségi jogok megóvását.

Čomić a közelgő belgrádi Pride alkalmából tartott, Az LMBTQ+ emberek hatékony befogadása című konferencián elmondta, hogy a törvény alkalmazása nem függ az illetékes minisztérium által a kormánynak és az Európa Tanácsnak benyújtott javaslatától, hanem az attól függ, hogy arra hogyan reagálnak majd az emberek.

A miniszter hangsúlyozta, hogy minden képviselő, még a tárgyalások során igen szűkszavúnak bizonyuló ellenzék tagjai is nyugodtan kérdezősködhetnek arról, hogy környezetük hogyan reagálna a törvényre.

Čomić rámutatott, hogy amennyiben a társadalom megvitatná az LMBTQ közösség befogadásáról szóló törvényt, az valójában a félelemről szóló párbeszéd lenne.

A miniszter szerint sokan félnek az LMBTQ emberektől, és attól, hogy ők gyereket neveljenek, mivel attól tartanak, hogy a szivárványközösség tagjai bántalmaznák a kiskorúakat.

Čomić sokak elé tükröt tartva feltette a kérdést, hogy vajon a “normális” házasságból és családból származó szülők talán soha nem verik, vagy bántalmazzák a gyerekeiket?  Továbbá megkérdezte, hogy vajon minden “normális” családból származó gyerek boldog-e, és hangsúlyozta, hogy igencsak érdekes, hogy ilyen és hasonló kérdésekre senki sem kíván neki válaszolni, viszont kénytelen ilyesmit kérdezni, amikor alaptalanul támadják az LMBTQ közösséget.

A miniszter elmondta, hogy igyekezni fog, hogy kialakuljon egy társadalmi párbeszéd a többség és kisebbségek közötti különbségekkel kapcsolatos félelmekről, és megjegyezte, hogy a gyűlölködést és a megkülönböztetést választó emberek mindenről hajlandóak beszélni, kivéve saját félelmeiket.

Ezeket a félelmeket általában nem tapasztalatok, hanem előítéletek táplálják, amelyek mögött nem egyszer a tájékozottság, és a lélektani folyamatok ismeretének hiánya áll. A miniszter jogosan tette fel a kérdést, hogy vajon egy heteroszexuális, klasszikus családban nem merülhet-e fel, hogy a gyerek molesztálva van vagy, hogy boldogtalan-e, hiszen egyrészt a szülő szexuális irányultsága nem garantálja, hogy a negatív kimenetelű esetek elkerülhetők, másrészt az LMBTQ emberek pedofilokkal való összetévesztése súlyos rágalom és stigma a közösségre nézve. Számos kutatás igazolta már, hogy a nem heteroszexuális szülők gyermekei fizikai és mentális fejlődésükben nem térnek el a klasszikus családban nevelkedettekétől, mivel a gyerekek fejlődésére sokkal inkább van hatással az, hogy a családon belüli funkciók hogyan működnek, milyen a szülők viszonya és mennyi szeretetet, odafigyelést kapnak a gyerekek. Sokan, miután találkoznak egy azonos nemű szülős családdal, felülbírálják addigi véleményüket, és elfogadóbbak lesznek a pozitív tapasztalat láttán.

Gondoljunk csak bele, mekkora elköteleződés kell egy tradicionálisan, vallási és patriarchális értékek mentén szerveződő családot támogató társadalomban egy meleg párnak ahhoz, hogy a sok ellenszenv és elvárás ellenére is végigmenjenek a szülővé válás útján, amelyen mindvégig bizonyítaniuk kell, hogy legalább ugyanúgy megállják a helyüket ebben szerepben, mint “normális” társaik.