Szombaton megtartották a belgrádi büszkeségnapi felvonulást. A szervezők az idei felvonulás kulcskérdéseként az azonos neműek házasságkötésének fontosságára akarták felhívni a figyelmet.

A kérdés kapcsán a rendezvény egyik szervezője, Goran Miletić kijelentette, azt az ígéretet kapta, hogy már a jövő évi felvonulás időpontja, 2022. szeptember 17-e előtt Szerbiában törvény szabályozza majd az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát.

– Nagyon remélem, hogy hamarosan megszületik a törvény. Fontos, hogy a politikusok is elvégezzék a munka rájuk eső részét – mondta Miletić, hozzátéve, a törvénytervezet szövege már elkészült. Megfogalmazása szerint semmi exkluzív vagy túlzott nem szerepel benne, célja segíteni az embereknek, hogy megoldják a hétköznapi problémáikat.

Idén a felvonulási menetben egyik kormánytag sem volt az első sorokban, írja az N1.

A felvonulás a Manjež parkból indult, a részvevők oda érkeztek vissza, majd este koncerteket szerveznek a jelenlévőknek.

A rendezvényt ez alkalommal is számos rendőr és készenléti rendőr őrzi. Incidensről nem érkezett jelentés.

Idén a felvonulási menetben egyik kormánytag sem volt az első sorokban (Fotó: N1)