Az elmúlt évtizedben harmincról háromra csökkentették le a töltők fajtáit, a következő lépésben egységesíteni szeretnék ezt a piacot, amely a tervek szerint pénzt takarít meg a fogyasztóknak, és kevesebb elektronikus hulladékot eredményez, írja az Eurológus.

Az Európai Bizottság benyújtotta javaslatát az elektronikus eszközök töltőinek egységesítésére. A tervek szerint az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.

Ezen túlmenően a Bizottság azt szorgalmazza, hogy a töltőket és az elektronikus eszközöket külön-külön értékesítsék. Így a fogyasztók töltő nélkül is vásárolhatnak majd új elektronikus eszközöket. Ezáltal csökkenni fog a szükségtelenül beszerzett vagy nem használt töltők száma. A becslések szerint évi közel ezer tonnával csökkentheti az elektronikus hulladék mennyiségét, ha kevesebb új töltőt kell gyártani, illetve ártalmatlanítani.

„Az európai fogyasztókat immár hosszú ideje frusztrálta, hogy fiókjaikban egyre csak halmozódtak az egymással összeférhetetlen töltők. Sok időt adtunk az iparágnak arra, hogy saját megoldásokat találjon; most elérkezett az idő az egységes töltőre irányuló jogalkotási intézkedésre” – mondta a bejelentés után Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök.

Ezzel arra utalt, hogy a Bizottság az ágazati résztvevőkkel évekre visszamenő, önkéntes együttműködés keretében elérte ugyan, hogy az elmúlt tíz évben harmincról háromra csökkent a mobiltelefon-töltők száma, átfogó megoldást azonban nem tudott elérni. Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos hozzátette:

A készülékek sokfélesége egyre több, egymással inkompatibilis és szükségtelen töltő megvásárlását hozza magával. Ennek véget kívánunk vetni.

2020-ban mintegy 420 millió mobiltelefont és egyéb hordozható elektronikus eszközt értékesítettek az Unióban. A fogyasztók átlagosan mintegy három mobiltelefon-töltővel rendelkeznek, amelyek közül kettőt használnak rendszeresen. Ennek ellenére a fogyasztók 38 százaléka számolt be arról, hogy legalább egyszer előfordult, hogy a rendelkezésre álló töltők készülékkel való összeegyeztethetetlensége miatt nem tudták feltölteni mobiltelefonjukat. A helyzet nemcsak kényelmetlen, hanem költséges is a fogyasztók számára, akik évente mintegy 2,4 milliárd eurót költenek elektronikus eszközöktől függetlenül értékesített önálló töltők beszerzésére. Emellett az ártalmatlanított és fel nem használt töltők évente akár 11 ezer tonna elektromos hulladékot is jelenthetnek.

Azzal, hogy a fogyasztóknak kevesebb új töltőt kell vásárolni, évente 250 millió eurót takaríthatnak meg.

A javaslatot az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak is el kell fogadnia. Az elfogadástól számítva két éves átmeneti időszakot kap az ágazat, hogy az új előírásokat alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 2024-től lehet egységes az EU-n belül az elektronikus eszközök töltője.