Régóta próbálom megfogalmazni magamban, mi az, ami irritál, sőt, fölháborít a patriarchális társadalmi viszonyok lebontását hirdetők, a nemek közötti egyenjogúságért harcolók, a társadalmi szerepelvárások elavultságát hangoztatók uralkodó narratívájában. Orbán Viktor magyar miniszterelnök múlt pénteki nyilatkozata nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végre szavakba is foglaljam mindezt.
Idézzük előbb a miniszterelnököt: „A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, nem lehet egyszerre otthon is lenni a gyerekkel, meg dolgozni is, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, a nők próbálkoznak ezzel, de nem sikerül mindenkinek. A gyereknevelés mellett jól megfizetett munkahelyet találni, összeegyeztetni karrierszempontokat a családdal, az rendkívül nehéz dolog. Én csodálattal nézem a hölgyeket, akik ezzel próbálkoznak. (…) De hát mindannyian tudjuk, hogy amikor családot mondunk, akkor elsősorban az édesanyákra gondolunk, mert a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el. Tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja vagy a felesége.”
A cikkem címe és bevezetője mást sugall, ezért talán mondanom kell: mérhetetlenül irritálónak és fölháborítónak tartom a miniszterelnök nyilatkozatát, aki férfiúi fölényével, leereszkedően nyilatkozik a szegény, szerencsétlen, „próbálkozó” nőkről, akiket persze „csodál” (értsd: sajnálattal vegyes kajánsággal szemlél, kábé mint egy körbe-körbe forgó, saját farkát elkapni igyekvő kiskutyát), majd kimondja, amit „mindannyian tudunk”, jelesül, hogy a „magyar életben” az anya otthon főz finom ebédet – apa meg addig nyilván kocsit hajt vagy vadászik (más nőkre akár), de mindenesetre nemcsak „próbálkozik”, hanem hat, alkot és gyarapít ezerrel.
Azonban az én felháborodásom a téma kapcsán kétirányú: egyfelől a nők lenézése, lesajnálása, társadalmi szerepük hatalmi pozícióból történő kijelölése miatt vagyok fölháborodva, mint a legtöbben, akik elítélik a patriarchális társadalmi viszonyokat, másfelől azonban újra és újra elönt a düh, amikor azt látom, hogy a nők társadalmi helyzetének javítására tett erőfeszítések milyen egysíkú beszédmódban manifesztálódnak a hagyományos családmodellt (nő + férfi + gyerek(ek)) illetően – jót akarnak és rosszat tesznek az ügynek, mondhatni direkt a nők alatt vágják a fát a női jogok harcosai!
Kezd elvonttá válni az okfejtésem, úgyhogy mondok gyorsan egy példát. Nyissuk ki bármely „baba-mama magazint” (lám, már ez a műfaji besorolás is milyen tendenciózus!): a cikkek 90+ százaléka az anya–gyermek relációról szól, már a cikkek címében is az anya van megszólítva („Ezért nyűgös a kisbabád”, „5 tipp, hogyan készíts természetes alapanyagú babapapit”), és ezt erősítik az illusztrációk is, amelyeken rendre anyákat látni gyermekükkel. Az apa gyermeknevelésben és -ellátásban betöltött szerepe legfeljebb kuriózumként vetődik fel, illetve kimondottan olyan cikkekben, amelyek az apák részvételének kívánatosságát hangsúlyozzák: „rendkívül fontos, hogy az apa is részt vegyen a csecsemő fürdetésében, a közös játékban, a bilire szoktatásban, később az uzsonna elkészítésében” stb. Ez a narratíva tévútra visz! Az apa „családfői”, azaz kivételezett szerepét erősíti, és mindössze odáig merészkedik, hogy némi részvételt vár el, követel meg az apáktól. Holott, ugye, az volna a cél, hogy a családi terhek viselése egyenlő arányban oszoljon meg, márpedig, ha az apa és az anya is dolgozik (netalán az anya épp többet), akkor a gyermeknevelésben, illetve a házimunkában is egyformán ki kellene venniük a részüket (netalán az apának nagyobb mértékben). Ez volna a természetes, elvárható, kívánatos.
Ehhez pedig igenis politikai korrektségre volna szükség! Arra például, hogy az említett magazinokban ugyanolyan arányban jelenjenek meg a gyermeknevelés minden szegmensében azonos arányban részt vevő férfiak (nyilván a biológiai szegmens kivételével: terhesség, szülés, szoptatás), hogy a reklámok ugyanolyan természetességgel mutassanak teregetés közben a ruhaöblítő illatától elaléló férfiakat, mint nőket, és a férfit ne csak mint csetlő-botló kuktát mutogassák a konyhában, mert ez ugyanolyan bárdolatlan, sztereotípiára építő humor, mint amikor a nők autóvezetési stílusát cikizik. Kezeljük már nagyobb természetességgel és ne wow-effektussal, ha egy férfi az akárhány hónapos vagy éves gyermekeivel foglalatoskodik vagy házimunkát végez! Ne legyen abban semmi rendkívüli vagy megsüvegelendő, ha egy férfi babát pelenkáz, főz, mos, takarít, akár nagyobb mértékben is, mint a női élettársa, aki esetleg több időt tölt a munkahelyén – egyszerűen teremtsük meg az alapjait egy olyan narratívának, amely ezt az egyenlőséget társadalmi elvárásként kezeli!
Márpedig ez nem működhet úgy, hogy a családi élet és a háztartás minden szegmensében egyenlő részvételre törekvő férfiakat, mint valami csodabogarakat, kivételeket kezeljük (még ha manapság és tájainkon kivételeknek számítanak is). Azzal nem javítunk a nők helyzetén, ha azt mondjuk, hogy márpedig a nő nemcsak „próbálkozik”, hanem igenis képes a munkahelyén is teljesíteni úgy, hogy közben elvégzi a család körüli teendőket is. Ne istenítsük a nőket, mondván, ők még arra is képesek, hogy karriert építsenek, miközben a házimunka is rájuk hárul, hacsak nem az a célunk, hogy bebetonozzuk a patriarchális társadalomban kijelölt státusukat és további terheket rójunk rájuk az emancipáció jegyében. Ahhoz, hogy a férfi ne az legyen, aki csak jön, láttamozza a gyerekeket, kicsit simizi a buksikat, majd továbbáll bokros teendőit végezni, nem elég a patriarchális társadalmi szerepfelfogásokat támadni és a nők karrierépítéshez való jogát követelni: ahhoz arra van szükség, hogy nagyobb természetességgel kezeljük a családok férfitagjainak mindennemű egyenrangúságát a családok nőtagjaival, legyen szó akár a gyerekek, akár a háztartás körüli teendőkről. Ellenkező esetben a nőkkel szúrunk ki, és azokat a férfiakat is frusztráljuk, akiknek természetes, hogy ők is egyenrangú félként részt vesznek a család életében, és mellette „próbálkoznak” mindenféle munkavállalással, akárcsak női társaik.
Íme, hogyan hangzana egy felelős miniszterelnök hagyományos családmodellt illető nyilatkozata, amely a vázolt szellemiségben fogant:
„A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, de nem lehetetlen a férfinak és nőnek felváltva otthon is lenni a gyerekkel, meg dolgozni is, még ha ez nagyon nehéz is, de ha a nők és a férfiak is próbálkoznak ezzel, úgy nagyobb az esély a sikerre. A gyereknevelés mellett jól megfizetett munkahelyet találni, összeegyeztetni karrierszempontokat a családdal, rendkívül nehéz dolog. Én csodálattal nézem azokat a hölgyeket és urakat, akik vállvetve próbálkoznak ezzel. (…) De hát mindannyiunknak tudatosítanunk kellene, hogy amikor hagyományos családmodellről beszélünk, akkor egyaránt kell gondolnunk az édesanyákra és az édesapákra, mert a magyar életben is egyformán kellene megosztani a terheiket. És akinek ideje a munka mellett jobban engedi, lett légyen szó az édesapáról vagy az édesanyáról, férjről vagy feleségről, az vacsorát készít a családnak.”
A jegyzet nyomtatott változata a Családi Kör 2021. szeptember 30-ai számában jelent meg.
