Október 9-én a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában hetedik alkalommal rendezik meg az egyedülálló játékos sakkvetélkedőt, a Sakktivityt, amely a Világsakkfesztivál Szerbiai programjaként jelenik meg a világsakktérképen.

A Rózsa Zsombor által megálmodott és megvalósított Sakktivity egy látványos sakkos vetélkedő, ahol a játékosok sakktudása, ügyessége, gyorsasága és logikai készségeik lesznek igénybe véve. A rendezvényt barátságos vidám hangulat, trendi zenék és videó bejátszások, nyereményjátékok sora, számtalan meglepetés, valamint jó humor jellemez. A játék során 8 csapat (ugyanennyi település) és minden csapat élén egy közismert csapatkapitány vetélkedik nyolc játékban. A résztvevő csapatok közül hét Vajdaságból (Szabadka, Ludas, Óbecse, Tornyos, Palics, Magyarkanizsa, Hajdújárás), egy csapat, a tompai pedig Magyarországról érkezik.

A csapatok vezetői: Stettner Zoltán videoblogger, akit a fiatalok TikTokon és a You Tubon követnek, mellette Molnár Lajkó Anett rádiós műsorvezető, Fremond Árpád politikus, Lackó Varjú Sára újságíró, Cirok Szabó István költő, Pesti Attila építész, Magyar Zsófia színésznő és Csíkos Dániel televíziós műsorvezető. A vetélkedő műsorvezetője Agárdi Gábor lesz, a zenei aláfestést pedig Aadm biztosítja. A verseny bemelegítő showját Szalma Andrea vezeti majd.

A Sakktivityt az Aragóniai Beatrix Sakk Klub szervezi, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.