ÉLET: „Mi valóban, a szó valódi értelmében éltünk, mert nem hallgattunk.” Manda Prišing zombori békeaktivista szavai a háborúellenes veteránok Zentán, az Etnogold vendéglőben megtartott gerilla-találkozóról.

EMLÉKEK: „Nem engedjük meg, hogy az emlékeinkből kitöröljék a háborúellenes ellenállást, ahogyan azt sem, hogy elfelejtsük a háborús bűnöket”, mondta Staša Zajović a Nők Feketében szervezet képviselője a Tisza mentén lezajlott tüntetések 30. évfordulóján.

FELEDÉS: Sok víz lefolyt azóta a Tiszán. Némelyek nem emlékeznek, mert azt állítják, nem tudták. Esetleg szégyellik, hogy hallgattak? Sokan még ma is utálják a háborúellenes aktivistákat, míg Miloševićet azért gyűlölik, mert elvesztette ezeket a háborúkat. De nemcsak Milošević politikájának rendszer-utánzói, hanem azok is, akik Milošević és Vučić között – tisztelet a kivételeknek – örömmel megfeledkeztek a háborúellenes veteránokról. A fiatalok nem emlékezhetnek, hisz akkor még meg sem születtek vagy nagyon fiatalok voltak. Minderről semmit sem hallottak az iskolában. De félő, még a szüleiktől sem.

MOZGÓSÍTÁS: Szerbiában 1991 őszétől 1992 tavaszáig erőszakkal mozgósítottak körülbelül 140.000 személyt. Legtöbbet a Vajdaságban közel 82.000-et. Hivatalosan nem hirdették ki a háborús helyzetet.

KATONAI GYAKORLAT: A férfiakat „katonai gyakorlatra. A gyűjtőközpontban tudták meg: a harctérre, Horvátországba, mint „önkénteseket”. Elutasították. otthagyták a fegyvereket és csatlakoztak az övéikhez a zentai főtéren, Mindenki skandálta: „Békét akarunk”, emlékezik vissza Vicei Károly irodalmár és fordító.

NÉPSZAVAZÁS: Zenta és Ada községek képviselő-testületei elfogadták a népszavazás megtartásáról szóló határozatot: támogatja-e a háborút vagy nem. Az Alkotmánybíróság két napon belül megsemmisítette a népszavazásokról szóló döntéseket. Megkezdődött a megtorlás.

KATONASZÖKEVÉNYEK: Staša Zajović állítja, hogy a mozgósításnak etnikai tisztogatás jellege is volt a vegyes lakosságú közösségekben. Nagyon sok szerb is elutasította a háborút. A vajdaságban a kilencvenes években 200.000 „katonaszökevény” volt.

HÁBORÚS NAPLÓ: Bekövetkezett a leszámolás a politikai másként gondolkodókkal. Nenad Čanakot, aki Zentán beszédet tartott, már november 8-án letartóztatták és Horvátországba, a harctérre hurcolták! Erről tanúskodik az általa írt Háborús napló.

ÖNGYILKOSSÁG: Szabó János a „zentai hármak” egyike volt, ő, Bodó József és Papp József. Letartóztatás, majd irány a harctér, Horvátország. Visszatértük után a Hadbíróság hazaárulással v nem bírta ki: öngyilkos lett.

VÉBEL TATIĆ VERA: Most megjelent egy publikáció a vajdasági hölgyről, aki megmentette Eszéket. Vébel Tatić Vera (1943-2020) segítette a „katonaszökevényeket”. Života Panić tábornok azzal vádolta meg, hogy a „Jugoszláv Néphadsereg” azért nem tudta elfoglalni Eszéket: mert megakadályozták, hogy 30.000 személy elmenjen a frontra „Amennyiben ez tényleg igaz, nagyon büszke vagyok rá. Ha ezer évig élnék, még akkor sem kapnák ennél nagyobb bókot” – mondta akkor Vera. Fel is mondtak neki a munkahelyén.

TÉRKÉP: A Nők Feketében bemutatta a Háborúellenes ellenállás szerbiai térképét: azokat a városokat és településeket Vajdaságban és Szerbiában, ahol fellázadtak a mozgósítás és a háború ellen. Létezik háborúellenes Szerbia Vajdasággal az élen.

FÉLELEM: Azonban: „Attól félek, hogy újból elkezdik begyűjteni a Vajdaságban a népet, hogy „védjük meg a szerbséget”. Jelenleg ettől félek legjobban – aggódik Vébel István, Vera özvegye Zentán, 30 évvel „azok a” háborúk kezdetét követően.

Engedjék meg Dežulović parafrazálását: Basszon meg benneteket Ratko Mladić!

Dinko Gruhonjić (VOICE)

Fordította: Balla Lajos