A horgosi romtemplomot, a helyiek által ismert Templomdombon a hatvanas években fedezte fel Szekeres László régész. Azt követően a kilencvenes években is zajlottak itt kutatások, de mindig félbemaradtak, anyagi eszközök híján. A rendkívüli jelentőséggel bíró területre Vass Zoltán történész hívta fel újra a figyelmet. A helyiek nagy lehetőséget látnak a régészeti lelőhelyben, hiszen annak elhelyezkedése kiváló turisztikai potenciállal rendelkezik.

Az ásatások során kiderült, hogy még rengeteg felfedezni való van a környéken, annak ellenére, hogy most hamarosan befejeződnek a horgosi romtemplom és környékének régészeti feltárási munkálatai. Az ásatásokat a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai végezték egy sikeres pályázatnak köszönhetően. A pályázatot a Műemlékvédelmi Intézet nyerte a Tartományi kulturális, tájékoztatási és vallási közösségekkel való kapcsolatokért felelős titkárságnál.

Vass Zoltán helyi történész elmondta, a mostani ásatások alkalmával egy középkori település maradványait is megtalálták, amelyek közül a legértékesebb egy középkori ház, amelyben kerámiát, cserépedényeket találtak.

— Hulladékgödörnek használták később ezt, ez pedig a régészeknek egy valódi aranybánya. Ebből lehet a legjobban prezentálni, hogyan is éltek akkor. A középkorból és ókorból is vannak itt maradványok, mondta Vass.

Az eddig elvégzett munkáról Neda Mirković Marić, az intézet régésze, konzervátora beszélt.

— Templomdomb mintegy 300 méterre található a vasúttól és az autópályától. Először a hatvanas években fedezték fel. A templom mellett néhány sírt is találtak. A templom rövid életű volt, a mongolok igázhatták le. 1995-ben folytatódott az ásatás, szarmata kori településeket, falvakat, házakat találtak. Emellett a környék tele van régészeti lelőhelyekkel. Több kisebb falu is található itt, hiszen mintegy tíz településre jutott egy templom. Mindenek ellenére feledésbe merült ez a terület, pedig különlegesnek számít. Jelenleg négy helyen folyik az ásatás, ahol agyagedényeket, ollókat, fém darabokat, állati csontokat is találtunk. Minden bizonnyal alkalmat találunk ezeknek a bemutatására – mondta a szakember.

Az ásatásra ellátogatott Kudlik Zoltán tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási közösségi segédtitkár, is , aki elmondta, több mint 32 millió dinárt szánt a kulturális örökség megvalósítására a titkárság, ebből pedig több mint 90 projektum valósult meg Vajdaság szerte, ezek egyike a horgosi romtemplom.

— 700 000 dinárral támogattuk az ásatásokat. Egy kiemelten fontos helyszínről van szó, hiszen ez egy 1230-ból származó, Árpád-kori templom, az Aracsi pusztatemplom után a második olyan templom, amit meg kell őriznünk és mutatnunk. Turisztikai szempontból is fontos lehet. A templom romjai környékén több település is van, rengeteg munka vár a régészekre, hiszen 500-600 évet felölelő emlék van itt a föld alatt – nyilatkozta a segédtitkár.

Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója hozzátette, nagyon örülnek, hogy van, aki tudja értékelni és pénzelni a munkájukat.

— Ehhez sok pénz és szaktudás kell. Kellő szaktudásunk van ehhez, amire pedig anyagi juttatásunk van, ott tudunk segíteni. Megvan a csapat és a hálózat, ebből egy nagyon jó történet is kisülhet a végén – mondta a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója.