A régi, jól bevált módszert, amely azon alapul, hogy ha valaki elég sokat ismételget egy hazugságot, az igazsággá válik, napjainkban is alkalmazzák, és ezt főleg azok tehetik meg, akiknek hatalmuk van több tájékoztatási eszköz felett. Viszont a módszer finomodott az utóbbi időben, és sokszor nem a hazugságot, hanem a kézzelfoghatót, a magától természetesnek vett dolgokat hirdetik úgy a politikusok, mintha valami óriási haditettet vittek volna véghez azzal, hogy megépült száz méter járda.
Olvasgatva a politikusok kijelentéseit az aranykorról, a gazdasági növekedésről, a gondolatmenetük alapján összeállítottam egy apróhirdetést, amelyben egy egyszerű, extrák nélküli huszonöt éves autót szeretnének eladni.
„Eladó egy korának megfelelő állapotban levő személygépkocsi utcára néző ablakokkal, pakolásra alkalmas csomagtartóval. Az autóban lábbal nyomható gáz- és fékpedál, valamint kézzel, két irányba tekerhető kormány található. A járművet a megtett kilométerek után automatikusan ürülő benzintankkal látták el, valamint aszfalttal, betonnal és földes úttal érintkező kerekekkel rendelkezik. Megemlíteném még a kifelé nyíló ajtókat és a felnyitható motorháztetőt.”
És míg az ilyen apróhirdetés esetében szinte mindenki – kivétel nélkül – átlát a szitán, és jót nevet, addig az élet más területén azt tapasztalom, hogy sokan nem veszik észre, amikor a „fejlődést” ugyanilyen formában adják el(ő) nekik, és ahelyett, hogy legyintenének, örömükben tapsolnak és hálálkodnak, elfelejtve még azt is, hogy a fejlődés költségeit nem a politikus, hanem maguk fizették az adójukból.
