A bíró betegsége miatt elnapolták annak a pernek az újratárgyalását, amely a Lajkó Félix hegedűjét eltulajdonító vádlottak ellen folyik.

Hétfőn került volna sor Lajkó Félix kihallgatására, ám a tárgyalást a bíró betegsége miatt elnapolták, írja a szerb sajtó.

Az értékes hangszer ellopásával a 44 éves ópazovai P.J.-t és az 52 éves temerini N.S.-t gyanúsítják, akik a gyanú szerint két évvel ezelőtt, november 1-jén Péterrévén ellopták a Domenico Montagnana által készített hegedűt, miközben Lajkó Félix a temetőben volt feleségével.

A hegedű értékét korábban fél millió euróra becsülték, majd később 250 ezer euróban határozták meg.

Az ügyet a nagybecskereki bíróságon folytatják, mivel az óbecsei bíróság azt kérte, hogy vegye át egy másik, területileg közelebbi bíróság.

A hegedűt másfél hónappal a lopás után találták meg Novi Banovciban, az újvidéki bűnügyi rendőrség a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) kollégáival közösen tartóztatta le a két gyanúsítottat.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)