Aleksandar Vulin belügyminiszter a Sürgősségi szolgálatok közös fellépése a közlekedésben elnevezésű konferencián megismételte korábbi álláspontját, hogy szigorúbb büntetéspolitikáért száll síkra az ittas és kábítószer-fogyasztó sofőrök tekintetében, és hozzátette, azokat a személyeket, akik ilyen állapotban volán mögé ülnek, gyilkossági kísérletért kell elítélni.

– Szilárd meggyőződésem, hogy amíg gyilkossági kísérletért el nem ítélünk minden részeg és drogos bolondot, aki a volán mögé ül, addig nekünk nem lesz jobb. Szilárd meggyőződésem, hogy amíg be nem vezetjük a jármű tartós elkobzását, és be nem vezetjük a jogosítvány tartós bevonását minden részeg és drogos bolond esetében, addig nem lesz jobb. Szilárdan hiszem, hogy amíg a mentőautót és a mentőszolgálat munkatársát ért támadást nem kezeljük minősített bűncselekményként, addig nekünk nem lesz se jobb, se egyszerűbb – mondta Vulin a konferencián.

A tanácskozáson Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter kiemelte, hogy a közlekedés valamennyi résztvevőjének közös erőfeszítésével, és azokkal a szolgálatokkal közösen, akik a sérülteket ellátják, sok emberélet menthető meg.

Az egészségügyi tárca vezetője beharangozta, hogy újévtől a mentőszolgálatok 274 új járművet kapnak, amelyek valódi kis kórházak, és ez nagymértékben növeli a sürgős esetek kórház előtti kezelésének gyorsaságát és minőségét.

Duško Pešić, a közlekedésbiztonsági ügynökség igazgatója rámutatott, hogy Szerbiában a halálos közlekedési balesetek áldozatainak 60 százaléka a helyszínen életét veszti, a 40 százalék pedig később hal bele a sérüléseibe,

– Múlt évben volt a legkevesebb halálos áldozat, 492 – mondta Pešić, aki úgy véli, hogy a sürgősségi szolgálatok hatékonyabb munkájával évente mintegy 45 emberéletet lehetne megmenteni.

A Sürgősségi szolgálatok közös fellépése a közlekedésben elnevezésű konferencia résztvevői (Fotó: mup.gov.rs)