Hét gyermeket nevel a zentai Kazinci Gábor és élettársa, Karolina. Ugyan mindketten fiatalok, Karolina 34, Gábor pedig 39 éves, a férfi és a nő is rossz egészségi állapotban van. Karolinának agydaganata volt, a műtét után elveszítette a látását, így mindent Gábor csinál otthon.

– Én főzök, hozom-viszem a gyerekeket, mert ő ezeket sem tudja sajnos elvégezni, így nekem emiatt nincs időm elmenni dolgozni. Az egészségi állapotom is változó, ugyanis gerincproblémám és forgókopásom van, néha komoly fájdalmakkal küszködöm. Tavaly télen három és fél hónapot házhoz hordták az injekciókat, mert nem tudtam felkelni.

A gyermekek közül a legkisebb 2,5 éves, majd a többek 5, 7, 9, 10 és 14 évesek, a legidősebb gyermek pedig Szabadkán középiskolás.

Karolina elmondja, 90 százalékos látáskárosodása van.

– Itthon megtanultam közlekedni, segítek krumplit pucolni, de ennél többet nem tudok.

Akinek lehetősége van rá és szeretne segíteni a Kazinci családon, az megteheti többféleképpen is. A családtagok elmondták, hogy szinte mindenre szükségük van, de leginkább tüzifára. A bevételi forrásuk jelenleg a szociális segély, a gyerekpótlék, valamint Gábor édesapja utáni örökölt dolgokat próbálják értékesíteni. Szívesen fogadnak bútort, takarót, párnát, ruhát és cipőt minden méretben. Tartós élelmiszerre és mosóporra is szükség lenne, a gyermekeknek ünnep táján édesség, játék is jól jön.
Címük: Zenta, Cer utca 4., ahová el lehet juttatni a felajánlott tüzifát vagy bútort. Kazinci Gábor bankszámlaszáma:265 000000495213137 (Raiffeisen bank)
A felajánlásokat december 13-tól karácsonyig a ZENSODA futárjai összegyűjtik Zenta, Tornyos, Kevi, Felsőhegy, Padé, Ada, Mohol, Péterréve, Oromhegyes, Adorján,  Magyarkanizsa, Csóka, Feketetó településeken. A felajánlásokat jelezzék a 069/555-89-23-as telefonszámon, ahol egyeztetni tudják, hogy melyik napon tudják azt átvenni.