Simon Vilmos műegyetemi docens és családja lépésről lépésre készül a karácsonyra. Míg felesége ünnepi hangulatot varázsol az otthonukba, addig a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke a negyven napos böjttel kezdi el a szívét és a lelkét előkészíteni a szeretet ünnepére.
Vilmos és szerettei hisznek a hagyományok és a szokások ápolásában, hálásak Istennek a szeretetéért, és mindent megtesznek azért, hogy azt a sok jót, amivel nap mint nap megáldja és ajándékozza őket valahogy, valamilyen formában megköszönjék. A készülődésről és az egyesület e köré épített tevékenységéről kérdeztük.
Mivel veszi kezdetét nálatok a karácsonyi ünnepekre való készülődés?
– Engem a szüleim már gyerekkoromban arra neveltek Újvidéken, hogy minden fontos ünnepre rá kell hangolódni, időt kell rá szánni, nem lehet csak úgy elsietni, instant változatban megkapni. A nagyvárosban aztán engem is behúzott a taposómalom, és egy ideig nem szántam rá minderre azt a bizonyos időt. Az elmúlt években azonban ismét megteszem úgy, ahogyan régen, azóta a lelkemnek is jobb. A feleségem már hetekkel előbb feldíszíti az otthonunkat. Minden évben sikerül egy igazán elképesztő álomvilágot teremtenie, öröm belépni a házba, a hangulat magával ragadó. Számomra a karácsonyi ünnepekre való ráhangolódás azonban a 40 napos szigorú adventi böjttel veszi kezdetét. Ez az, amellyel a lelkemet és szívemet fel tudom készíteni – mindennapi beszélgetés Istennel és önmagammal.
Simon Vilmos: Minden fontos ünnepre rá kell hangolódni, időt kell rá szánni, nem lehet csak úgy elsietni, instant változatban megkapni
Ezt a szokást mikor és milyen apropó kapcsán iktattad be az életedbe?
– Három évvel ezelőtt vágtam bele először. Nagyon sokat gondolkodtam előtte azon, hogy mennyi mindent ad nekem a Jóisten, és azon is, hogy én mivel tudom ezt megköszönni, megmutatni neki, hogy mennyire fontos mindez nekem. Azon elmélkedtem, hogy milyen áldozatot tudok hozni, hogy érezze, mennyire hálás vagyok mindenért. Aztán, amikor eldöntöttem, hogy böjtölni fogok, rájöttem, hogy mindez nemcsak a hálaadásról, hanem az önmérsékletről és az egyensúlykeresésről is szól. Rohanunk, habzsolunk, gyűjtünk mindent, pont úgy, mint az örökké éhes tengeri hörcsögök. Közben nem is gondolunk arra, hogy ezzel talán pont a belső mértékünk az, ami elveszik. Emiatt aztán nehezen tudunk eligazodni azokban a helyzetekben, amikor egyszerű, mindennapi döntéseket kell hozni. A mérték szavunkban minden bizonnyal nem hiába van benne az érték, ez egy ősi tudás. Mindig is tetszett az, hogy a görögkatolikusoknál és a görögkeletieknél megmaradt a szigorú, 40 napos böjt, avagy: minden állati eredetű élelmiszer és az alkohol elhagyása. Az egy-két napos böjtöknek sosem láttam értelmét, tudtam, hogy nem erre van szükségem. Azok, akik úgy érzik, nem bírnák ki 40 napig, jó, ha egy-két nappal kezdik, sőt, már az is valami, ha a napi étkezésekből kihagynak egyet-egyet, vagy elhagyják azokat a bizonyos ételeket. Nem a mennyiség a lényeg, ez nem egy verseny, az a fontos, hogy szívből tegyük. Sokan kérdezik tőlem: „Nem nehéz ez? Hogy bírod ki?”, én pedig csak mosolygok. Ez a hatodik böjtöm, egyik pillanatát sem érzem nehéznek, ha nehéznek érezném, az azt jelentené, hogy nem teljes szívvel adom a felajánlást. Nem? Ülni a kis szerény zöldségétel felett, elégedetten mosolyogni, és közben arra gondolni, hogy ma is milyen finom ételt adott az Úr, csodálatos. Igazi lelki utazás, ajánlom mindenkinek, aki érez iránta fogékonyságot.
Mennyire őrzitek a hagyományokat?
– Szerencsére mind a kettőnknek megtanították, és mind a kettőnkkel meg is szeretettétek a karácsonyi hagyományok és szokások ápolását. Feleségem a kishegyesi változatot, én pedig az újvidéki–sziváci változatot hoztam magammal az anyaországi fővárosba. Ez mind a zenei stílusban, mind az ételekben, mind a karácsonyt megelőző néphagyományok ápolásában megnyilvánul. A korábbi években karácsonykor mindig hazalátogattunk a Vajdaságba, ahol igazán szívet bizsergető érzés volt beülni az éjféli misére az újvidéki Mária Neve templomba, majd találkozni, beszélgetni olyan ismerősökkel, akiket egész évben nem láttunk, mert a világ legkülönbözőbb pontjain élnek.
Zárásképp, de még mindig az ünnepekhez kapcsolódva: jelenleg mivel foglalatoskodik a Vajdasági Baráti Egyesület? Hogyan nézett ki az elmúlt időszak, és mi várható a jövőben?
– A Vajdasági Baráti Egyesület 10 éve járja a maga útját, továbbra is igyekszik a vajdasági közösségeknek és családoknak segíteni. Az idei évben sajnos a mára már méltán híres Vajdasági Pikniket csak kisebb létszámban tudtuk megszervezni a koronavírus-járvány miatt. Ám nyári időszakban ismét lehetőségünk nyílt családi kirándulásokat szervezni a Vajdaságba, ezzel is támogatva az otthoni turizmust, az ott élő kistermelőket. Csodás napokat töltöttünk Adán, Zentán és Bajsán, hatalmas szívvel vártak bennünket mindenhol. Emellett hosszú heteket készülődtünk a decemberi Jótékonysági Mikulás-estre is, ahol egy év kihagyás után örömmel szerettünk volna mindenkit vendégül látni, csomagokat osztani és a vajdasági gyerekfellépők játékát, énekét élvezni, ám a járványhelyzet újra keresztülhúzta a számításainkat. A reményt és a hitet ez azonban nem rombolhatja le, és azt sem, hogy idén tizedjére is segítsünk. Ezért egy olyan karácsonyi gyűjtési akciót szerveztünk, amellyel azokat kívántuk támogatni, akiket a Mikulás-est bevételével támogattunk volna: az adai Aranykapu Művelődési Egyesületet, a Szentháromság Gyermekkórust, illetve a Magyarkanizsai Szociális Központ fiatal ösztöndíjasait. Ezenfelül megszerveztük a csomagok házhozszállítását is Budapesten, hogy a gyerekek ne maradjanak ajándék nélkül. A másik akció, amelyre szintén nagyon büszkék vagyunk, hogy segíteni tudtunk egy tiszaszentmiklósi, nehéz körülmények között hét gyermeket nevelő anyukának, aki az általunk összegyűjtött 3300 euróból végre tudott házat venni a családnak. Természetesen rengeteg célunk, tervünk van még, amely megvalósításra vár. Hisszük, hogy az összefogás erejével mindegyikre sor kerül majd.
