A Quo vadis, Aida? című bosnyák háborús dráma nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak átadóján Berlinben. Jasmila Žbanić munkája az 1995-ös srebrenicai vérengzésről a legjobb rendezésért járó díjat is megkapta, főszereplője, Jasna Đuričić pedig a legjobb női alakításért járó elismerést. Erről szólt a hír, amely bejárta szinte az egész világot, de annak ellenére, hogy Jasna Đuričić szerbiai, vajdasági, egészen pontosan rumai születésű színész, Szerbiában elmaradt a színész és alkotásának dicsérete. A jelenlegi politikai helyzetet figyelembe véve ezen nem is kell igazán meglepődnünk.

Dragan Bursać az Autonomija portálra írt jegyzetében Szerbiában nemkívánatos személynek nevezi azt a vajdasági színészt, akit ezzel a díjjal gyakorlatilag Európa jelenleg legjobb színészének választottak meg.

– Amerikai utazásom során a kultikus Life magazinban találtam egy fotót, amelyet beválasztottak a 100 legjobb valaha készül fotó közé.

A szerb „meg sem történt”

Heinz Kluetmeier sportfotós képéről van szó, amelyet a 2008-as, pekingi olimpián készített és a másodperc azon töredékét ábrázolja, amikor Michael Phelps amerikai úszó legyőzi a szerb Milorad Čavićot.

Miért ennyire érdekes ez a világnak?

Azért, mert a Life magazin beválasztotta a valaha készül 100 legjobb fotó közé? A hivatalos indoklásban az áll, hogy ez a kép a technológia erejét és az emberi szem szimbiózisát jelképezi, amely a másodperc ezred részén keresztül mutatja be a valóságot.

Ezért van ott, ahol. Szinte a megfoghatatlan kapta el.

Miért (nem) fontos ez Szerbiának?

Azért, mert „meg sem történt”.

Azért, mert nem létezik. Nem tudnak róla. Na, épp ezért él még másfél évtized elmúltával is az a tévhit, hogy „Szerbiát az olimpián átverte a gonosz Amerika” és az Omega időmérőóra, mindannak ellenére, hogy nem csak létezik az évszázad fotója, nem csak hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítja, de a sportfotózás egyértelmű mérföldkője is.

Mondom, amott meg „törölték” a létezését, pontosabban egyszer sem mutatták be, így a „szerbek elleni világméretű összeesküvés” narratívája tovább élhet nyugodtan a „Balkán hegyvidéki parasztjainak országában”.

Még egyszer mondom, ott valahol, valamilyen olimpián Kínában a gonosz amerikaiak, szokásukhoz híven bedoppingolva, lefizették a bírókat azért, hogy a mi emberünk ne győzhessen, annak ellenére, hogy mindenki látta, győzött. Oké, nem lehetett a legjobban látni, de ha jobban megnézzük…

Miért írom mindezt?

Hát azért, mert a Life magazin 126. oldalán továbbra is ott lesz ez a fénykép, a valaha készült 100 legjobb alkotás között, a The Thouch, vagy Az érintés nevet viseli és a „meg sem történt Szerbiában” továbbra sem lesz ismert, annak ellenére, hogy a világ többi részén ikonikussá vált. Vannak olyanok is, és ezt nem fogják elhinni, akik fotótapétát csinálnak belőle, és, ezt sem hiszik majd el, semmilyen nemzeti és ideológiai vonatkozás nélkül teszik ezt. Egyszerűen csak szeretik a sportfotózást, és akkor is csinálnának ilyen furcsa fotótapétákat, ha a szerb úszó, Čavić győzött volna.

Európai Oscar? Nem történt meg

De miért írok még mindig erről, amikor Jasmila Žbanić filmje, a kiváló Quo vadis, Aida a téma, amely három európai Oscart nyert – a legjobb film, rendezés és női főszerepért (Jasna Đuričić játéka, amivel a vajdasági nő hivatalosan Európa legjobb színésze lett) járót.

Azért, mert ez is egy „meg sem történt” dolog az eseménytelen Szerbiában, amely a valóságból –  mint egy képzeletbeli svédasztalról – azt vesz el, amit akar, majd azt feltálalja a médiumaiban. Tehát teljesen észrevétlen maradt a hír, hogy a szomszéd bosnyákok és hercegovinaiak készítették 2021 legjobb filmjét, és hogy Jasna, a rumai színésznő a legjobb abban az Európában, amelybe ugyebár mi is igyekszünk.

Hogyan lehetséges ez?

Nagyon egyszerűen. Egy infantilis, de nacionalista társadalomban, ahol még az ellenzéki, környezetvédő vezetők is igyekeznek tagadni a népirtást, ahol az állam támogatja a népirtásért felelős gazembert, vagyis a mésszel szemben ellenálló Ratko Mladić, megint az állam hátszelével,  bátran visszatér a falfestményeken Szerbia-szerte, nem történik meg az, hogy ez az egész „nem történt népirtás” körüli talány a filmeket néző közönség szeme láttára átváltozzon „igenis népirtás”-sá és hogy megkezdődjön a denacifikáció.

Annak árán is, hogy a „Szerb nő Európa legjobb színésze“ mondtatból „meg sem történt“ legyen.

Persze, hogy Szerbiának nem érdeke, hogy nyíltan bemutassa azt a népirtást, amelynek létrejöttében logisztikai szerepet vállalt. Persze, hogy a Quo vadis, Aida című filmet úgy elrejtik az állami médiumok elől mint kígyó a lábait. Persze, hogy néma csend borítja Jasmilát, Jasnát és a fiktív, de legéletszerűbb Aidát abban a balkáni hegyvidékes, parasztokkal teli országban, ahol Marićnak és Mitrovićnak mérgező nemzeti frekvenciája van.

A Quo vadis, Aida itt meg ott

Vannak olyanok is, akik megpróbálják relativizálni a dolgot, és Jasmila Žbanić azon kijelentésére, amely szerint akkor lesz vége a háborúnak, amikor bemutatják Szerbiában a Quo vadis, Aida? című filmet, azzal válaszolnak, hogy itt is, ott is meg lehet találni a filmet, „aki akarja, megnézheti”.

Erre egyetlen megjegyzésem van: hagyjatok azzal a szarsággal, hogy „majd megnézi az, akinek meg kell néznie”. Tisztában vagyok ezzel, tudok a zárt és félig zártkörű vetítésekről. Ismerem Szerbia összes jószándékú lakosát, aki megnézte a filmet. Semmilyen útmutatásra vagy ajánlásra nincs szükségük ahhoz, hogy megnézzék az Aidát. De azt akarom, hogy a film vasárnap este az RTS1-en menjen, és a random ljigi Zlatibor is lássa, mert ott lesz az orra előtt. Azt akarom, hogy az ember szembenézzen önmagával, a démonjaival, a tagadásával, és megértse, hogy nem ő a vétkes, hanem azok az emberek, akik az ő nevében követtek el népirtást, azzal a legbűnösebbel, aki a falfestményekről néz rá. Ez ilyen egyszerű és egyértelmű.

Ugyanilyen egyértelmű az is, hogy Szerbia államnak van hatalma, vannak intézményei, és főleg sajtója. Ha Szerbia állam nem tette lehetővé, pontosabban nem engedélyezte a Quo vadis, Aida című film programra tűzését a médiumaiban, akkor azt Szerbia állam betiltotta. Pont.

De a dolog még abszurdabbá válik. A Regionális Demokráciafejlesztő Központ ugyanis egy kérelmet adott át a Szerbiai Rádió- és Televízió főigazgatójának, Dragan Bujoševićnek és a kulturális-művelődési program főszerkesztőjének, Vladimir Kecmanovićnak, amelyben azt kéri, hogy az országos lefedettségű tévék tűzzék műsorra a Quo vadis, Aida című filmet.

Mindeközben Szerbia

Ha tudjuk, hogy Dragan Bujošević alias Bujke valójában Vučić embere, az ifjabb Kecmanović pedig a jobboldal felé érzett vonzalmáról ismert, akkor a Regionális Demokráciafejlesztő Központ kérelme minimum szélmalomharc.

És mindeközben?

Mindeközben ugyanazok az emberek, ugyanazok a tévék, ugyanazok a médiumok az egekig magasztálják a Dara című snuff filmet, amely a legtöbb kárt okozta a jasenovaci áldozatoknak. Mindeközben a „nemlétező népirtás” narratívája mint az omikron, csendben és tapintatosan elterjed a „tisztességes világ” körében is, míg az a kevésbé tisztességes a mindenért leginkább felelős nemembert ábrázoló falfestmények őrzésével és tisztításával van elfoglalva.

Ebben és egy ilyen Szerbiában nincs helye a filmbéli Aidának, a filmet készítő Jasmilának és az Aida szerepében feltűnő Jasnának sem. Ők valós és fiktív nemkívánatos személyek – írja Dragan Bursać.

Jasna Đuričić Aida szerepében (Fotó: facebook.com/Temporadadepremios/)

A jegyzetet eredetiben ezen a linken találják.