Vajdaság régóta ismert gazdag és termékeny földjeiről és erős mezőgazdasági örökségéről. A kukorica és a búza évszázadok óta biztosítja a családok megélhetését ebben a térségben. Ám most a régió kemény valósággal néz szembe – a klímaváltozás súlyos csapást mért rá, és hatása az élet minden területén érezhető. Az évszakok eltűnésétől kezdve a hónapokig tartó szárazságig az emberek kénytelenek olyan döntéseket hozni, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlenek lettek volna.

„Már nem azon múlik, hogy valaki jól végzi-e a munkáját, minden a szerencsén múlik” – mondja Ana Prćić mezőgazdasági mérnök, aki szerint a Vajdaságban évről évre fokozódó extrém hőség és aszály azt eredményezi, hogy a kisebb földterületekkel rendelkező gazdák megélhetése egyre inkább ellehetetlenül, és a mezőgazdasági tevékenység egyre inkább egyfajta szerencsejátékra kezd emlékeztetni.

Hogy jobban megértsük ezeket a változásokat, Ana Prćić mellett elbeszélgettünk Nemanja Pavlovićtyal, aki szintén mezőgazdasági mérnök és gazdálkodó, Sándor Józseffel, aki a felsőhegyi Napredak termelőszövetkezet igazgatója, valamint Burány Ernővel, aki évtizedek óta földműveléssel foglalkozik.

Hallgassa meg a sorozat második részét podcast csatornánkon vagy a Spotify-on.

A magyar nyelvű verziót ITT találja.

A vajdasági Sajtószabadság Alapítvány és a magyarországi Qubit hatrészes podcast sorozata hétről hétre újabbnál újabb részekkel jelentkezik, amelyek többek között a földművelésben fennálló problémákkal és a folyók szennyezettségével is foglalkozik: a podcastok magyar, szerb és angol nyelven is meghallgathatók lesznek.

Ez a sorozat a WePod kollaboratív projekt része, amit az Európai Bizottság Kreatív Európa programja támogat.

Az „érintetlen természet” csupán mítosz

A már megjelent podcastokat ITT érheti el. A Mar de rabia / Mari di rabbia / Sea of Rage megnyerte a legjobb produkció díját a Globális Podcast Díjátadón.

Hallgassa meg A kiszáradó síkság podcastsorozat trailerjét!