Nyolcvan évre visszamenőleg vizsgálja ki a spanyol katolikus egyház a papok által elkövetett szexuális visszaélések vádjait, írja a Telex.hu. A El País spanyol napilap a napokban tette közzé közel hároméves oknyomozásának eredményét, ami szerint 251 pap, valamint több egyházi intézmény vezetője szexuális visszaéléseket követett el gyermekek ellen. Legalább 1237 áldozatról tud az El País, de ez szerintük a további nyomozások során akár több ezerre is emelkedhet.

A legrégebbi ügy 1942-ben, a legfrissebb pedig 2018-ban történt a lap szerint, az ügyekben pedig érintett 31 vallási rend, valamint Spanyolország 70 egyházmegyéje közül 31. Bár a lap nem tette közzé oknyomozásának minden eredményét, azt írták, hogy tudósítójuk december 2-án egy 385 oldalas dossziét adott át ezekről Ferenc pápának, miközben az egyházfő Rómából Ciprusra repült több újságíróval együtt.

Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője megerősítette, hogy a pápa megkapta a dokumentumokat, és továbbította azt az „illetékes szerveknek, hogy a hatályos egyházi törvényeknek megfelelően járjanak el”. A vizsgálatot a Spanyol Püspöki Konferencia végzi, együttműködésben a vatikáni Hittani Kongregációval. A mostani egyházi törvények szerint a spanyol püspököknek tájékoztatniuk kell a polgári hatóságokat a visszaélések gyanújáról.

Az elmúlt években egyre több országban lett kiemelt téma az egyházon belüli, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések, zaklatások sorozata, melyeket évtizedekig titkoltak a katolikus egyház egyes vezetői. Ferenc pápa viszont reformot hirdetett a visszaélések kivizsgálása ügyében, szerinte ugyanis csak úgy élhet túl a katolikus egyház a 21. században, ha szembenéz „ennek a kegyetlenségnek a valóságával, és alázatosan bocsánatot kér”.

Lengyelország tucatnyi püspökét marasztalta el a Vatikán az elmúlt hónapokban, mert nem hallgattak az áldozatokra, és nem büntették meg a gyerekeket molesztáló egyházi személyeket.

Tavaly novemberben egy amerikai katolikus érsek, Theodore McCarrick szexuális zaklatásairól szóló jelentést hozott nyilvánosságra az egyház, a nyomozások során három pápa érintettségét is vizsgálták.

Németországban az elmúlt években kétmillió hívő hagyta el a katolikus egyházat a gyermekmolesztálási botrányok miatt, a „katasztrófáért” Reinard Marx bíboros a lemondásával vállalt felelősséget.

A francia katolikus egyház egésze szintén felelősséget vállalt a gyermekek elleni visszaélések miatt, egy 2500 oldalas jelentésben ugyanis megállapították, hogy az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket elkövetők száma az egyházon belül. Az elkövetők közel kétharmada volt pap, a becsült áldozatok száma pedig eléri a 216 ezret.

– Az egész egyház válságban van a visszaélések ügye miatt, sőt, az egyház nem tud továbblépni anélkül, hogy vállalná ezt a válságot – mondta a nyáron Ferenc pápa. Az egyházfő szerint a válságból csak „együtt, közösen” lehet kilábalni, mert „katasztrofális a szexuális visszaélések szomorú története”, és az, ahogyan azt eddig az egyház kezelte.

Az egyházon belüli szexuális zaklatások kezelése Magyarországon is problémás: szeptemberben számoltunk be Pető Attila történetéről, aki azt állítja, hogy több mint 20 évvel ezelőtt egy katolikus pap molesztálta.

Bár az esetről többször szólt az egyháznak, és próbálta elérni, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kivizsgálja az ügyet, a főegyházmegye vezetői Petőt jelentették fel, mert „megalázta az egyházat”.

Így a kiskorú elleni szexuális zaklatás elkövetője helyett az egykori áldozat, Pető Attila ellen indult bírósági eljárás.

Az elmúlt években egyre több országban lett kiemelt téma az egyházon belüli, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések (Fotó: Pixabay illusztráció)