Több száz tüntető gyűlt össze Tiranában, hogy a Nyitott Balkán kezdeményezés, illetve Aleksandar Vučić szerb elnök albániai látogatása ellen tiltakozzon, közölte az albán sajtó.

A tiltakozók Tirana utcáin vonultak fel, a tömeg élén Sali Berisha volt albán államfő, korábbi miniszterelnök, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője állt. A megmozdulást is ő szervezte.

Berisha a kezdetektől fogva ellenzi a Nyitott Balkán kezdeményezést. A politikus azt mondta, a tüntetéssel legfőképp az a paktum ellen tiltakoznak, amit Edi Rama jelenlegi albán kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök kötött.

A korábbi bejelentések szerint Vučić hétfőn látogat Tiranába, ahol egy vacsorán, nem hivatalos találkozó keretében ül asztalhoz Edi Rama albán és Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnökkel, kedden pedig több hivatalos találkozóra is sor kerül.

A tervek szerint hat megállapodást írnak alá, többek közt a nyugat-balkáni munkaerő szabad áramlásáról is megállapodást kötnek majd a felek.

Vučić látogatása és a Nyitott Balkán kezdeményezés ellen tüntettek Tiranában (Fotó: YouTube/ Screenshot/ Syri TV)