Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató-főtulajdonos eddigi részesedésének megvásárlásával a BDPST Zrt a Gránit Bank többségi tulajdonosa lesz. Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a vállalkozása Hegedüs cégének, az EPM Tanácsadó Kft-nek veszi meg a döntő részét. Hegedüs – aki ezután is megmarad aktív elnök-vezérigazgatónak – az EPM Tanácsadó Kft-n keresztül birtokolta a bankrészvények 57 százalékát, de a szavazati aránya ennél is magasabb volt, írja a 444.

Orbán családja így egy olyan bank többségét szerzi meg így, amiben állami tulajdon is van, a Gránitban ugyanis a Széchenyi Alapok által kezelt Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőke Alapnak is van 5,9 százaléka.

Az ügyről kiadott közlemény szerint Tiborcz pénzügyi befektető lesz, hosszabb távra tervez és tőkeemelésre is készül. A NER-rel pont egyidős, a 2010-es alapításakor Demján Sándor milliárdos építési vállalkozóhoz kötött Gránit kicsiny, de jó bank, nagyobb ismert kockázatok nélkül, ami az utóbbi években egyre növekvő nyereséget ért el. a tavalyelőtti 1,1 és a tavalyi 1,6 milliárdos adózott eredmény után idén már 4 milliárd körüli adózott profitot várnak.

Az Átlátszó 2018-as cikke szerint akkor már évek óta részben a Gránit Bank finanszírozta Tiborcz István BDPST-jének nagy ingatlanos projektjeit, az akkori összesítés szerint 3,5 milliárddal. Vagyis Tiborcz lényegében megvette a saját hitelezőjét.

Orbán Viktor és Tiborcz István (Fotó: Hungary Today)