2022. január elsejétől több változás is érint a szerbiai polgárokat. Módosult a nők nyugdíjaztatásának küszöbe, nőtt a minimálbér, változott a családtámogatás összege is, de egyes adózási rendszerek is.

Íme, milyen változások is érintik január elsejétől a szerbiai állampolgárokat:

Módosul a nyugdíjküszöb a nők esetében

A nők nyugdíjküszöbét 63 év és négy hónapra módosították, a férfiaknál ez továbbra is 65 év ( a nők nyugdíjkorhatárát 2032-ig fokozatosan emelik, hogy az egyaránt 65 év legyen, mint a férfiak esetében).A minimálisan teljesítendő szolgálati idő 15 év, mindkét nem esetében.

Növekszik a minimálbér

A minimálbér mostantól 35.012 dinár, amelyet várhatóan 2024-re kiegyenlítenek a fogyasztói kosár értékével. A nyugdíjak januárban 5,5 százalékkal, a közszféra bérei pedig akár 8 százalékkal is emelkednek. A januári átlagnyugdíj megközelítőleg 31 ezer dinár lesz.

Nőtt a családtámogatás összege

Az elsőszülött babák után az állam 300 ezer, a másod- és harmadszülöttek után pedig 100 ezer dinár támogatást ad ezentúl. A második gyerek esetében továbbra is érvényes marad a két évig folyósított havi 10 ezer dináros, a harmadik gyerek esetében pedig a 10 évig folyósított havi 12 ezer dináros támogatás. A negyedik gyerek 10 évig havi 18 ezer dinárt kap. Az ikrek 400 ezer, a hármasikrek 500 ezer dinár támogatásban részesülnek

Adókedvezményeket vezettek be

A személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása alapján havi 18.300 dinárról 19.300 dinárra emelik a munkabér adómentes részét, miközben 0,5 százalékkal csökkentik a munkáltató terhére fizetendő PIO-járulék mértékét. Foglalkoztatásösztönző adókedvezményt vezetnek be azon munkáltatók számára, akik olyan új személlyel létesítenek munkaviszonyt, aki 2019. január 1-től 2022. február 28-ig terjedő időszakban munkavállalóként/vállalkozóként/alapítóként, illetve saját cégében munkaviszonyban álló tagként nem volt biztosított. A munkáltató 2024. december 31-ig mentesül az adott személy havi 76.500 dinárt meghaladó bére után számított adó 70 százalékának befizetési kötelezettsége alól. Azok a munkaadók, jogi személyek, amelyek kutatást és fejlesztést végeznek Szerbia területén, mentesülnek a kutatás-fejlesztéssel közvetlenül, teljes munkaidőben foglalkozó személyek bére után számított és felfüggesztett adó 70 százalékának megfizetése alól. További csökkentést vezettek be az éves személyi jövedelemadó kiszámítását illetően azon adózók esetében, akik az éves adó megállapításának naptári évének utolsó napján nem töltötték be a 40. életévüket. Az önfoglalkoztatásból, valamint a szerzői jogokból, és az ipari tulajdonjogokból származó bérek és adóköteles bevételek éves összege tovább csökken az adó megállapításának évében kifizetett munkavállalónkénti három éves átlagbér összegével.

Az 5-20 éves, 2000 köbméter feletti járművek tulajdonosai mától alacsonyabb adót fizetnek a bejegyzéskor. Mostantól az autók regisztrációjakor a köbcenti helyett a gyártási évet veszik figyelembe. A nagyobb hengerűrtartalmú járművek esetében az adócsökkentés a következőképpen alakul: 5 és 8 év közötti jármű esetében 25 százalékos, 8 és 10 év közötti járműnél 40 százalékos, 10 és 20 év közötti autóknál pedig 65 százalékos adócsökkentés várható a regisztráció alkalmával.