Megkezdték a Belgrád-Újvidék gyorsvasút tesztelését, amelyet márciusban adnak át használatra, jelentette be Tomislav Momirović építésügyi és infrastrukturális miniszter.

Október végén már megérkezett az első svájci vonat, ami ezen a vonalon közlekedik majd, hamarosan pedig további kettő érkezik majd.

Momirović hozzátette, Szerbia már törlesztette ezeknek a vonatoknak az árát.

„Ez egy olyan projektum, ami alapjában változtatja meg a vasúti közlekedést Szerbiában”, mondta Momirović.

Kiemelte, hogy harminc évvel ezelőtt a vasúti közlekedés volt az alapja a közlekedésnek Szerbiában, de ez már régóta nem mondható el róla. A vasút nagyobb szerepet kell, hogy kapjon, hiszen környezetvédelmi szempontból ez  a legmegfelelőbb módszer a közlekedésben. A miniszter hozzátette, az elmúlt években ugyan sokat fektettek a vasúthálózat felújításába, a vonataink azonban továbbra is lassan mennek. További felújításokra és még legalább húsz szerelvény megvásárlására van szükség.

A miniszter kiemelte, hogy 2021-ben megkezdődött a Szabadka-Szeged vasútvonal építése és hozzátette, hogy Belgrád, Újvidék, Szabadka és több kisebb város is összeköttetésben less így Budapesttel is, aki szerint ez gazdasági és idegenforgalmi szempontból is jelentős Szerbia számára.

Hozzátette, a Belgrád-Budapest vasútvonalat 2025-ben adják át, de ez nem csak Szerbiától függ.

2025-ben adhatják át a Belgrád-Budapest vasútvonalat (Pixabay)