Frissítette az oltási ajánlásait a Nemzeti Népegészségügy Központ, hívta fel a figyelmet a hvg.hu.

Az első és legfontosabb változás – amelyet vastagon szedve kiemeltek –, hogy

a koronavírus-fertőzésen való átesettség oltás nélkül nem felel meg immunizációnak,

és minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges. Hozzáteszik: ebben az esetben nem kell már várni a fertőzés és az oltás között, a felgyógyulás után mindenki azonnal oltható, sőt, tünetmentes fertőzöttség esetén PCR-teszt sem kell.

A harmadik oltással kapcsolatban pedig az alábbi rendelkezések születtek:

  • Az emlékeztetőnek beadott oltóanyagot az orvos választja ki, szakmai szempontok alapján.
  • Moderna esetében az ismétlő oltás csak fél adag lehet.
  • Az első két oltás utáni fertőzöttséget követően ajánlott négy, de legfeljebb hat hónapnak eltelnie az emlékeztető oltásig.
  • Nem lehet felmentést kérni a 3. oltás alól.
  • Javasolják a 12-17 évesek harmadik oltását is.

Az immunhiányos betegeknél, illetve az immunszupresszív és immunmoduláló kezelésben részesülők körében is javasolt a harmadik oltás. Az immunsérültek oltásával kapcsolatban folyamatos az adatgyűjtés.

A negyedik oltás az NNK szerint egyelőre nem indokolt, a hatékonysági vizsgálatokat követően lehet erről dönteni.

Az ajánlás után a HVG megkérdezte az Operatív Törzset, hogy mi történik azoknak a védettségi igazolásával, akik nincsenek beoltva, de átestek a fertőzésen, és emiatt van igazolványuk. Kérdésükre azt a választ adták: „védettségi igazolványok érvényességével kapcsolatos esetleges szükséges változtatásokról, illetve a védettségi igazolvány harmadik oltáshoz kötésének a dátumáról a kormány felhatalmazása alapján az Operatív Törzs dönthet. Ha lesz ilyen döntés, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.”

A HVG emellett megkérdezte az NNK-t is, hogy milyen szakmai belátások indokolták a változtatást az ajánlásban, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Magyarországi védettségi igazolvány (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)