Hárommillió dinárba került a magyarkanizsai sétány felújítása. Ennyiből készült el 235 méter betonút, 25 pad – amiből 14 felújított, 11 új, 21 funkcionális szemeteskuka és 36 darab köztéri villanyoszlop is felújításra került. A munkálatok még novemberben megkezdődtek, de csak most fejeződtek be és várják a szép időt, hogy a strandidényben hozzájáruljanak a magyarkanizsai Tisza-part vonzerejéhez. Erről beszélt szerdán Fejsztámer Róbert, a község első embere. A parton egyéként három idegenforgalmi táblát is kihelyeztek, amely informálja az odalátogatókat a helyi értékekről és a házirendről is.

Pálfi Ervin, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatója a helyszínen azt mondta, ötletek, tervek vannak és mindig készen állnak egy újabb pályázati évre, kész dokumentációval. Bízom benne, hogy kivitelezés is lesz, tette hozzá, majd kiemelte folytatják az úthálózat kiépítését a strandnál, hogy még vonzóbbá tegyék a strandolást.

Fejsztámer Róbert hozzátette, örül annak, hogy az évet idegenforgalom fejlesztéssel tudják kezdeni.

Az összesen hárommillió dinár beruházáshoz 2,8 millió dinárt az Idegenforgalmi Minisztérium, 200 000 dinárt pedig az önkormányzat biztosított.

A felújított sétány (Facebook, Fejsztámer Róbert)