A Vrnjačka Banjáról származó Dragan Brđović 5000 dináros szabálysértési bírságot kapott a december 4-i útlezárásban való állítólagos részvétele miatt, pedig ő csak a buszmegállóból figyelte a történéseket. Mint a Nova.rs-nek elmondta, mivel egyenruhás rendőr nem volt a helyszínen, és nem is igazoltatták őt, valószínűleg egy civil ruhás rendőr készíthetett felvételt arról, hogy ő ott áll.

– Hárman elmentünk megnézni, mi történik, mert hallottuk, hogy blokádot szerveznek. Elkötelezettek vagyunk a Vrnjačka Banja-i források megőrzése mellett, de nem tetszett nekünk az ott tartózkodók kisugárzása, ezek politikai aktivisták voltak. 15 percig álltunk a megállóban, távol az embercsoporttól, majd visszatértünk a fürdőbe – mondja Brđović.

Mindössze négy nap múlva már meg is érkezett lakcímére a büntetőszelvény.

– Először azt hittem, közlekedési szabálysértést követtem el, de amikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy állítólagos közlekedési blokádban való részvétel miatt írtak ki nekem büntetést. 100 eurót fizettem egy ügyvédnek, hogy írjon feljelentést, de 1000 eurót is kifizetnék neki, mert be akarom bizonyítani, hogy igazam van, és hogy az állam megrendelésére dolgozó rendőrségnek nincs joga az állampolgárokat ilyen módon megfélemlíteni és megbüntetni. Nem fogok hallgatni, mert nem támogatom gyógyvízforrások ellenőrizetlen kiaknázását. Én nem vett részt az említett blokádban – mondja a Vrnjačka Banja-i Vedro Ökológiai Egyesület aktivistája.

– Ha megkérdezik, mit gondolok a Rio Tintóról, azt mondom, nincs helyük Szerbiában. Nem ehetünk ércet, és a bányától számított 100 kilométeres körzetben semmit sem lehet majd termeszteni – mondta Brđović.

Dragan Brđović (Fotó: Nova.rs)