Csöndben, a nyilvánosság kizárásával sok egészségügyi intézményt számolnak fel Szerbiában, ami az egészségügy további központosításához vezet – nyilatkozta Predrag Đurić epidemiológus a Storyteller portálnak.

„Az egészségügyi rendszer második világháború utáni legnagyobb átalakítása folyik Szerbiában, amelynek az a célja, hogy elsősorban a kisebb településeken és Vajdaságban számos egészségügyi intézményt bezárjanak, az egészségügy irányítását pedig tovább központosítsák” – mondta többek között az epidemiológus, aki szerint egyes környezetvédelmi témák teljesen háttérbe szorították a közegészségügyi problémákat.

Đurić hozzátette: a járvány bebizonyította, hogy az egészségügy és a lakosság egészsége évtizedeken át a politikusok prioritási listájának az alján szerepelt, ennek eredménye az, hogy kevés az egészségügyi dolgozó és alacsony szinten vannak az egészségügyi szolgáltatások.

„Újvidéken például 2019-ben egy általános orvosra 2700 beteg jutott. Ez a betegszám optimális esetben 1000, ideális esetben 500 kellene, hogy legyen” – mondta el Đurić.

Predrag Đurić epidemiológus (Fotó: N1)