A rendőrség statisztikái szerint mintegy 40 ezer ember tiltakozott a koronavírus miatt bevezetett korlátozások ellen Bécs belvárosában, írja a 444.hu.

A szombati tüntetés a késő délutáni órákig békésen zajlott, bár akadtak azért kisebb incidensek és letartóztatások is.

A menetet nem sokkal indulás után, nagyjából az Operaháznál leállították, a rendőrség ugyanis pirotechnikai eszközöket és egyéb veszélyes eszközöket talált a menetet vezető tüntetők között. Amíg ezeket az embereket ellenőrizték és megmotozták, megállt a menet. Néhány tüntető ugyan megpróbálta erőszakkal áttörni a kordont, de a rendőrség paprikaspray bevetésével elhárította a kísérletet. Több embert letartóztattak, de nem sokkal később folytatódhatott a vonulás.

A tüntetők többsége a tervezett kötelező védőoltás ellen tiltakozott, miközben tehénharangokat kongattak, kürtöket és sípokat fújtak. Egyes transzparensek a náci diktatúrához hasonlították a már bevezetett és a tervezett intézkedéseket, más tüntetők pedig a gyerekeiket féltették a kötelező oltástól.

A megmozdulás miatt a belvárosában ideiglenes forgalmi akadályok is kialakultak. A vonulást, ami végül békés keretek között ért véget, nagyjából 1000 rendőr biztosította.

Ausztriában február 1-től vezetnék be a kötelező koronavírus-oltást a 14 év felettiek számára, ám az omikron miatt meginogni látszik a döntést övező politikai konszenzus, mert egyes szakértők szerint az új mutáció annyira gyorsan terjed, hogy valószínűleg a lakosság akkora része szerez immunitást, mint a korábbi hullámok alatt egyszer sem.

A tüntetők többsége a tervezett kötelező védőoltás ellen tiltakozott (Fotó: Beta/AP Photo/Lisa Leutner)