Az igazságügyi hatóságok 5135 ember ellen indítottak nyomozást különböző szabálysértések miatt a Kazahsztánban kitört zavargások során. A kazah belügyminisztérium vasárnap reggeli tájékoztatása szerint a biztonsági erők 16 tagja vesztette életét, és körülbelül 1300-an közülük megsebesültek, írja a hvg.hu.

Erlan Turgumbajev belügyminiszter a Habar-24 televíziót arról tájékoztatta, hogy a tüntetések során több mint 100 bevásárlóközpont és banképület rongálódott meg, valamint körülbelül 400 járművet gyújtottak fel, köztük sok rendőrautót.

„A helyzetet azonban sikerült országszerte stabilizálni” – mondta, hozzátéve, hogy „a terrorelhárító egységek tovább folytatják munkájukat”.

Az elnöki hivatal azt közölte, hogy számos stratégiai létesítményt az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének békefenntartó kontingensének védelme alá helyeztek. Konkrétumokat ugyanakkor nem közöltek, hogy mely létesítményekről van szó.

A kereskedelmi tárca részéről azt közölték, hogy az élelmiszerellátás az ország távolabbi régióiban is biztosított.

Helyszíni beszámolók szerint az ország legnagyobb városának számító Almatiban körülbelül 30 bolt ismét kinyitott vasárnap, az almati repülőtér azonban továbbra is zárva tart.

Kazahsztánban napok óta heves összecsapások zajlanak tüntetők és a biztonsági erők között, és ezeknek több tucatnyi halálos áldozata van. A tüntetők több középületet kifosztottak és felgyújtottak. A cseppfolyós földgáz árának emelkedése miatt kezdődött tiltakozások országos rezsimellenes tömegmegmozdulássá szélesedtek.

Káosz Kazahsztánban (Fotó: Euronews/Printscreen)