Eladó Palicson a Conen-villa, a helyiek között Tito-villájaként ismert épület. Az 1903-ban épült házat 800 000 euróért hirdette meg az eladó.

A villát 1946. óta a község használta, az ötvenes évektől Tito nevét viselte. Számos író, művész szállt meg itt, és írta meg műveit a festői hangulatú kertben.

Az épület összesen 234 négyzetméter, szecessziós stílusban épült, Raichle Ferenc tervei alapján. Klasszikus ablakai vannak, 3,5 méter magas beltere van. Városi víz, háromfázisú áram és emésztőgödör van a területén, áll a hirdetésben. A telek területe 4233 négyzetméter. A hirdetés itt található.

Az épületet 2018-ban származtatták vissza Conen Vilmos (Wilhelm Conen) örököseinek.

William Konen, zsidó származású, gazdag német iparos néhány gyárat és lakást birtokolt Szabadkán, háza volt Újvidéken és Belgrádban, s két villája Palicson. A legismertebb ingatlanját 1900-ban építette fel a palicsi erdőben, s ott született ifj. William Konen, aki megörökölte a villát.

A kommunista hatalom 1946-ban lefoglalta William Konen minden vagyonát, a megszállóval való állítólagos együttműködése miatt, holott antifasiszta volt és segített a Népfelszabadító Mozgalomnak.

A Konen család palicsi villáját Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök után nevezték el, habár csak egyszer járt ott.

A helyi önkormányzat a villát ismert személyek elszállásolására is használta.

William Konent a második világháború után halálra ítélték, viszont nem hajtották végre az ítéletet, hanem a kolubarai bányákban raboskodott, majd 1961-ben kapott útlevelet.

Ifj. William Konent 2013-ban rehabilitálták, ami alapot adott örököseinek arra, hogy az államtól visszakérjék az elkobzott vagyont, így a palicsi villát is.

A Konen-villa (Tómó Margaréta)