Megfogadjuk, elkezdjük alkalmazni, aztán abbahagyjuk… általában ez a sorrend. Na, de mégis miért? Hedonizmus, megszokások, vagy csak egyszerűen a lustaság az, ami rendszerint erőteljes szerepet játszik az év elején tett ígéretek megszegésében?
A kérdésre a választ ezúttal a zentai származású Kőrösi Évával, sportspecifikus dietetikussal, az AthlEats Hungary tulajdonosával, aki egyben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökségi tagja és sporttáplálkozási munkacsoportjának vezetője, valamint a szintén zentai származású Mari Markóval, a BioTechUSA Magyarország ügyfélszolgálati munkatársával, GPA junior Európa-bajnok és WUAP Open világbajnoki második helyezett erőemelővel kerestük. Mindketten hosszú évtizedek óta a sport szerelmesei. Hivatásuk iránt tanúsított hűségük és elért eredményeik pedig jól tükrözik gondolataik hitelességét.
Hogyan érdemes elkezdeni az életmódváltást? A fogadalmak hónapjában talán ez az egyik legaktuálisabb kérdés.
K. É.: A válasz elég sokrétű, az első és legfontosabb talán mégis a cél megfogalmazása, ha ez megtörtént, akkor meg kell keresni azokat a személyeket, akik a legalkalmasabbak arra, hogy hozzásegítsenek bennünket ezek eléréséhez. Mindezek előtt azonban fontos azt is mérlegelni, hogy a kitűzött célok mennyire reálisak az életünkhöz, életmódunkhoz viszonyítva. Ne tűzzünk ki irreális célokat magunk elé!
Miként lehet megtartani az életmódváltásra irányuló elhatározásokat?
K. É.: Az elhatározások és a fogadalmak betartásában szintén nagy szerepet játszik, hogy mennyire reális a kitűzött cél. Nem mindegy, hogy húsz vagy öt-hat kilótól szeretne megszabadulni valaki. Egy kompetens szakember viszont jó esetben felhívja a figyelmet arra, hogy ezeket a bizonyos célokat – az egészség keretén belül – milyen hosszú ideig tart elérni. Például, ha valaki januárban azt tűzi ki magának célul, hogy júniusra húsz kilótól megszabadul, minden bizonnyal nem fogja tudni teljesíteni. Azonban, ha a cél az, hogy márciusra négy-öt kilóval lesz kevesebb, az már egy mindjárt könnyebben, gyorsabban elérhető cél. Sőt ez újból motiválttá teheti az adott illetőt arra, hogy tovább folytassa azt, amit elkezdett.
Fotó: Pexels/Nataliya Vaitkevich
Tapasztalatod szerint mennyi idő kell, hogy elmúljon ahhoz, hogy az adott ember beépítse, élvezze és egy jó szokásként meg is tartsa a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást?
K. É.: Ez első körben mind attól függ, hogy mennyire személyre szabott a segítség, amit kapott. A sablon étrendek, amelyeket gyakran nem is szakemberek állítanak össze, illetve azok a mozgásformák, amelyekkel az adott illető nem tud azonosulni, már a kezdetekkor megbuktatják a projektet. Egy étrend csak akkor segít, ha figyelembe veszi az adott személy sajátosságait, életét, problémáit, és azokat a dolgokat, amelyeket szeret és azokat is, amelyeket nem szeret. Kisebb változásokkal, sokkal könnyebben kialakítható egy új életforma és általánosságban ezek az életmódváltások meg is maradnak. A testmozgás ugyanolyan fontos, mint maga az étrend. Itt is ugyanazt tudom kiemelni, mint a táplálkozásnál: meg kell hallgatni az embereket és meg is kell hallani, hogy miért akarnak, vagy épp nem akarnak bizonyos dolgokat csinálni. Fontos a kompromisszum. A legtöbb sztereotípia és félelem azonban még mindig elmondható, hogy elsősorban a nőknél jelentkezik. Ám öröm az ürömben, hogy azok a nők, akik először nagy félve mennek le a konditerembe és a csoportos órákra, mert szégyellik a testüket, vagy azt érzik, hogy őket ott csak „bámulják”, amint a fogyás útjára lépnek, ezek az érzések megváltoznak bennük.
Igaz-e az az állítás, hogy azoknak, akik hosszú ideje, rendszeresen sportolnak és egészséges életmódot folytatnak, a fogadalmaik jó része már sokkal inkább egy-egy versenyen való részvételre irányul?
M. M: Először is nagyon fontos, hogy külön válasszuk azokat, akik egészséges életmódot folytatnak és rendszeresen mozognak azoktól, akik versenyszerűen sportolnak. Azok ugyanis, akik versenyszerűen sportolnak célorientáltan táplálkoznak és edzenek is. Azok viszont, akik egészséges életmódot folytatnak, elsősorban ennek okáért étkeznek egészségesen és mozognak rendszeresen, nem pedig azért, hogy megmérettetések magukat a különböző versenyeken. Ám a ma már igencsak felhígult konditermi közegeknek köszönhetően egyre több olyan egészséges életmódot folytató személy van, akinek előbb-utóbb céljává válik egy-egy versenyen való részvétel. Az viszont, hogy most már tényleg bárki részt vehet ezeken a bizonyos versenyeken, eltorzította az irányvonalakat. A szép már nem feltétlenül fitt, a fitt pedig már nem feltétlenül szép. Az állítás tehát igaz, a realitása viszont vitatható.
Milyen fizikai és szellemi tulajdonságokkal, adottságokkal kell, hogy rendelkezzen valaki ahhoz, hogy versenysportoló válhasson belőle?
M. M.: Sajnos a mai világban erre a kérdésre a „helyes” válasz általában az szokott lenni, hogy mindenkiből válhat versenysportoló, véleményem szerint azonban ez nincs így. Ahhoz, hogy valakiből versenysportoló legyen, igenis szükség van ezekre a tulajdonságokra és adottságokra. Olyan tulajdonságokra és adottságokra, amelyekkel képes azt a bizonyos hegyet megmászni. A versenysportolót éppen a kitartás, a munka, az alázat, a fegyelem, a kontinuitás az, ami elválasztja egy átlagos indulótól. Egy valami biztos: mind a két esetben meg kell találni a megfelelő szakembert. Azt az embert, akinek az életvitele példaértékű, ezáltal hitelesen tudja menedzselni a sportolót, legyen szó profi versenyzőről vagy kezdőről. Az interneten és a social media felületein feltűnő, magukat szakembernek mondók között azonban nagyon kevés ilyen ember van.
Fotó: Pexels/Victor Freitas
Mennyi idő, mire valakiből versenysportoló lesz?
M. M.: Nagyon sok, mivel kényelemből nincs változás. Az életmódváltásnak is pont az a lényege, hogy nehéz. Nincs ez másként azoknál sem, akik versenysportolók szeretnének lenni. Ezt nem időben, hanem inkább munkában és áldozatban kell mérni. Abban az esetben, ha magamból indulok ki, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy évekbe telt, mire sikerült eredményeket elérnem erőemelőként. Ennek persze nem titok, hogy a legfőbb oka az volt, hogy könyvekből kellett elsajátítanom az alapokat és csak később kerültem idősebb és tapasztaltabb sportolók körébe, ugyanis a Vajdaságban akkor – egyébként még most sem – egyáltalán nem volt divat konditerembe járni, és az internet sem volt ennyire „gazdag”.
Hol tart most a konditermi kultúra?
M. M.: A konditermi kultúra, mint fogalom sajnos nem létezik. Vagy, ha mégis akkor azt mondanám, hogy leépült és rideg, még akkor is, ha nagyon otthonosan mozog az illető abban az adott konditeremben. Elveszett akkor, amikor az emberek elfelejtették, hogy az öltözőbe lépve illik köszönni, esetleg lekezelni a másikkal, illik az ott lévőknek meghagyni és megadni a megfelelő teret. Elfelejtették, hogy a kinti cipőt nem illik úgy levetni, hogy feldobják a lábukat a padra, ahová a másik ember le szokott ülni. A higiéniai szabályok betartása egyeseknél pedig kifejezetten botrányosnak nevezhető. Minden bizonnyal ez a jövőben is így marad, sőt a rohanó világnak köszönhetően esetleg még rosszabb lesz. A jó hír viszont az, hogy a hobbi kondisok mellett, egyre több elszánt és kitartó embert látok, akik célirányosan kívánják magukat építeni. A legfontosabb pedig éppen ez az akarat.
Kőrösi Éva és Mari Marko
