Azután, hogy az N1 Televízió a Junaci doba zlog (A gonosz kor hősei) című műsorának egyik epizódja az Egységes Szerbia (JS) párt vezetőjéről, Dragan Marković Palmáról szólt, a jagodinai politikus ezzel kapcsolatosan a Facebookon tett közzé reagálást.
Az adásban bemutatták Palma életrajzát, politikai tevékenységét, befolyását, vállalkozásait, de a vele kapcsolatos botrányokról is beszámoltak.
A műsor szerzőinek állítása szerint a dokumentumfilm-sorozatban Markovićot is meg akarták szólaltatni, ám ő megtagadta a szereplést, most azonban a közösségi oldalakon mégis hozzászólt a témához.
– Azok az emberek, akik ezt a műsort készítették, erre parancsot kaptak, és én ezt megértem. A parancs az ő munkaadójuktól, az erőszakoskodó Đilastól érkezett, úgy, mint a KGB, a CIA, vagy az UDBA idejében, amikor elrendelték, hogy „találjatok ellene valamit” – írta Dragan Marković Palma.
A Danas cikke szerint Marković úgy véli, az újságírók semmi terhelőt sem tudtak ellene felhozni. A műsor megrendelőjeként pedig Dragan Đilas mellett Marinica Tepićet nevezte meg.
Az a gonosz kor, amit ők a filmben emlegetnek, igazából Szerbia legjobb időszaka, a gonosz kor hőse viszont éppen az, aki elrendelte és pénzelte az ország és a hatalom elleni, végső soron az ellenem is szóló hazugságok gyártását, aki nem más, mint Dragan Đilas – magyarázta Marković.
A jagodinai politikus a Facebook bejegyzésben a riportalanyok kiválogatását is bírálta, mert szerinte a műsorban megszólaltatott személyek nem relevánsak róla beszélni.
Dragan Marković Palma (Fotó: N1)