Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke az N1 Televízióban szerdán este sugárzott Junaci doba zlog (A gonosz kor hősei) című műsorban új információkat osztott meg a jagodinai lányok futtatásáról és szexuális zaklatásáról, amely bűncselekményekért már korábban is Dragan Marković Palmát, a város első emberét tette felelőssé.

Tepić elmondta, hogy az egyik buliban, amit a jagodinai városvezetés szervezett, egy lányt oly mértékig bántalmaztak szexuálisan, hogy az testi sérülésekhez vezetett.

Brnabić is hivatalos volt Palma „bunga-bunga” bulijaiba

– 2019 januárjáról beszélünk. Egy ilyen buliban Jagodinában az egyik lányt oly mértékig molesztálták, hogy kórházba került – ismertette Tepić és hozzátette, a történtekről egy rendőrhivatalnoktól értesült.

– Az a lány akkor annyira megsérült, hogy az orvosok kihívták a rendőrséget. Majd ezt követően a jagodinai rendőrállomáson személycserék történtek, az eset pedig nemhogy az igazságszolgáltatás elé nem került, de még eljárás sem indult senki ellen. Ha már egy rendőr ezt mondja, akkor felvetődik a kérdés, hogy hogyan várható el, hogy bárki is reagáljon. Főleg, ha Palma számára az országos lefedettséggel rendelkező csatornák biztosítanak védelmet, méghozzá a legnyersebb, legromlottabb módon – magyarázta a politikus.

Amint arról mi is beszámoltunk, a jagodinai lányok futtatásáról és szexuális zaklatásáról Marinica Tepić első ízben még tavaly áprilisban beszélt.

Tepić: Itt a bizonyíték, Jagodinán kislányokat molesztálnak a politikusok

Dragan Marković Palma a Junaci doba zlog című műsorban elhangzottakra a Facebookon reagált. Bejegyzésében elsősorban a Szabadság és Igazságosság Párt elnökét és alelnökét, Dragan Đilast és Marinica Tepićet igyekezett a szerbiai politikai élet negatív szereplőiként bemutatni.

Palma: Szerbia legjobb időszakának a hősei vagyunk

Marinica Tepić (Fotó: Beta)