A járvány idején Szerbia 8,7 milliárd eurót, azaz a GDP több mint 18 százalékát fordította a gazdaság és a polgárok megsegítésére – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter.

„Minden ígéretünket teljesítettük, és megmutattuk, milyen erős és felelős az államunk, milyen erős és stabil a pénzügyi rendszerünk” – mondta Mali a 16 és 29 év közötti szerb állampolgárok ideiglenes nyilvántartásáról szóló törvény módosításának magyarázataként, írja a Fonet.

A közgyűlés által elfogadott törvénymódosítás előirányozza, hogy az állam a következő hónapokban további 100 eurót fizessen ki a fiataloknak, akik február elején már 100 eurós egyszeri segélyben részesültek.

Bár a miniszter szerint az egyszeri segélyek odaítélése az államháztartás stabilitását jelképezik, a szakértők felhívják a figyelmet ennek a gyakorlatnak a rossz oldalára is.

“A szociálpolitikai gyakorlat 2022-ben részben a lakosság nagy csoportjainak nyújtott nem szelektív juttatásokon keresztül valósul meg, amely gyakorlatnak meg kell szűnnie” – figyelmeztet a Költségvetési Tanács arra hivatkozva, hogy ezek a juttatások sok olyan emberhez is eljutnak, akiknek valóban stabil anyagi hátterük van. Erre példa a nemrég átutalt 20 ezer dináros egyszeri segély is, amelyet minden szerbiai nyugdíjas megkapott, anyagi helyzettől függetlenül. Ennek kifizetése csaknem 300 millió euróba kerül az államnak.

“Az ilyen jellegű juttatások helyett a valóban hatékony, és költségvetési szempontból felelős szociálpolitika azt jelentené, hogy csak a szociálisan hátrányos helyzetű lakosok részesülnek anyagi segélyben” – mondja a tanács.

A Költségvetési Tanács emlékeztet, hogy 2020 elején a kormány elfogadta a szociális kártyáról szóló ernyőtörvényt, amely az állampolgárok anyagi helyzetére vonatkozó összes lényeges adat egy helyen történő egységesítését irányozza elő, így a kártya segítségével egyszerűbben meg lehetne határozni, hogy ki az aki jogosult lehet bizonyos segélyfajtákra.