Kedden este a sándorfalvi születésű, Szegeden élő Németh György és a zentai Révész Róbert fotóművész diavetítést tartott Szegeden. Az elmúlt egy év közös munkájának gyümölcsébe kaptunk betekintést, amelyet a művészek a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészet Kollégiuma alkotói támogatásának segítségével valósítottak meg. A Határon innen, határon túl címet viselő fotósorozat a Homokhátság és Észak-Bácska tanyavilágának pillanatképein keresztül mutatja be ennek a sajátos és egyre kevesebbek által képviselt életstílusnak a szépségeit és nehézségeit. Révész Róbert Vajdaságban készült képeket mutatott be, Németh György Magyarországon születetteket is. Az egy év alatt készült többezer kép közül gondos válogatás után száz-száz került a vetített összeállításba.
„Minden kép mesél valamit” – mondta Németh György többször is az este folyamán. Révész Róbert és az ő képeit nézegetve ezeket egy pillanat erejéig sem érezzük üres szavaknak, laikusként is látjuk, hogy a művészek figyelmet fordítottak arra, hogy a nyers valóságot mutassák be. Nincsenek beállított pózok, és nem a lehető legszebb vagy a lehető legtaszítóbb színben tüntetik fel a tanyavilágot. Azért nagyon jók ezek a fotók, mert a szemlélőre hagyják, hogy leszűrje a saját következtetéseit. A tanyavilágról sokakban él egy kép, amely sokszor vagy túl pozitív, vagy túl negatív töltetű. Úgy gondoljuk, a tanya nyugodt és csendes? Pár kép a sok állatról, ilyen-olyan gépről, és azonnal rájövünk, hogy nem feltétlenül. Akkor hangos, eseményekkel teli? Pár kép a néniről, aki állandó egyedüllétében alig várja, hogy öt percet beszélhessen a tanyagondnokkal vagy az arra tévedő fotóssal, vagy egy pár másik a végtelen alföldről, az elhagyott tanyákról, és rájövünk, nem feltétlenül. A hangulat, a mindennapok tempója tanyánként más és más, és sokkal változatosabb, mint amilyennek első ránézésre tűnhet.
Ha a tanyavilág a téma, vannak kérdések, amelyeket nem kerülhetünk meg. Van-e jövője ennek az életmódnak vagy lassú halálra van ítélve? A művészek képeinek nagy részén elhagyatott, omladozó épületek szerepelnek, ahol pedig még laknak, ott nagyrészt idős emberekkel találkozunk. Az alkotók elmondták például, hogy a fotózás nyáron szinte lehetetlen a néptelen részeken, annyira benövi a gaz a környéket. Az ilyen helyekről készült képek persze kiváltanak belőlünk rossz érzéseket, egy-egy ottfelejtett tányér vagy ruhadarab eszünkbe juttatja, hogy valószínűleg több emberöltő kemény munkája, szeretett otthona tűnt el szinte nyomtalanul. Ugyanakkor magával ragadó látvány, hogy mekkora ereje van a természetnek és az elmúlásnak.
Nem minden kép szólt viszont az elmúlásról. Rengeteg fotó született a tanyák mozgalmas mindennapjairól is. Nem csak tejet, tejterméket készítenek, állatokat etetnek ezeken a tanyákon. Egy fiatal házaspár például levendulát termeszt, de van olyan is, aki a tanyai munka mellett buszsofőrként dolgozik, és a munkaidő végén rohan haza etetni az állatokat. Vannak fiatalok, akik biztosak benne, hogy tovább fogják vinni a családi vállalkozást, és nem hagyják el a tanyát, ahol felnőttek.
A művészek elmondták, a sorozat bemutatásával az útnak nincs vége, a tanyavilág még rengeteg dolgot tud mutatni, amelyet érdemes megörökíteni. Addig is reméljük, az összeállítás megtekintésére minél előbb lehetőség nyílik Vajdaságban is.
Kókai Csilla
