A biztonsági helyzet stabil annak ellenére, hogy hibrid háborúnak vagyunk kitéve – mondta Ivica Dačić belügyminiszter az Szerbiai Rádió és Televíziónak.
A tiltakozó tömeg szerint a kormány valamit el akar titkolni, de Dačić szerint ez teljesen helytelen állítás.
„Az ügyészség nyomozást folytat, azt kérték, hogy bizonyos személyeket hozzanak be hozzájuk kihallgatásra, és a kapcsolódó dokumentációt is. Amikor viszont az elnök felmutatja a dokumentációt, akkor azt kérdik, hogy honnan szerezte azt” – mondta Dačić.
Az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlását követően az ügyészségi vizsgálatról szóló dokumentációt az ügyészség kérésére titkosították. Emlékeztetünk arra is, hogy az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium korábban megtagadta az újvidéki pályaudvar rekonstrukciójával kapcsolatos dokumentáció átadását a 021.rs portálnak, és az indoklás szerint ezen információk nyilvánosságra hozatala veszélyeztetheti a nyomozást.
Dačić szerint a dokumentáció határozatokat, szerződéseket, műszaki felülvizsgálatokat tartalmaz.
„Nem tudom, mi van benne, de mindent átadtak az ügyészségnek, nem igaz, hogy nincs dokumentáció, és az sem igaz, hogy valakit ok nélkül vettek őrizetbe, vannak videók, amik mindent megmutatnak” – mondta a belügyminiszter.
Elmondása szerint december 11-én, tegnap este azért vettek őrizetbe két férfit, mert a becslések szerint a miniszterelnök és a polgármester biztonságát veszélyeztették, de azóta szabadon engedték őket.
Hozzátette, huszonöt diák úgy döntött, hogy blokkolják az újvidéki rendőrség főépületét, majd rámutatott, hogy bizonyos helyeken ilyesmi nem történhet meg, ugyanis az állami intézmények eltorlaszolása biztonsági kockázatot jelent. A miniszter szerint a tiltakozók az ügyészség által kihallgatott Ilija Kostić ügye miatt is tiltakoznak, és elmondta, az ügyben nyomozás folyik, erről nem beszélhet a politikusokkal.
„Vučić elmondta, a hallgatói igények teljesültek. Nem kell kételkedni abban, hogy nem vonják büntetőjogi felelősségre a felelősöket, ezt mondta az elnök is a baleset után” – mondta a belügyminiszter.