Az április 3-ai köztársasági parlamenti választásokon való induláshoz gyűjt támogatói aláírásokat gyűjt Szabadkán is az Eltűnt csecsemők polgári csoportja – Ana Pejić elnevezésű lista.

Az „Eltűnt újszülöttekért” egy olyan polgári kezdeményezés, amely elsődleges céljául azt tűzte ki, hogy felderíti, hogy hová lett az a több százezer csecsemő a szerbiai szülészetekről, akiket halottá nyilvánítottak, de szüleik soha sem kapták meg gyermekeik holttestét, de még csak egy kórházi jelentést sem arról, hogy vajon miben haltak meg gyermekeik. Ekkora gyásszal és fájdalommal egyszerűen képtelenség együtt élni, ezért úgy döntöttünk, ha már minden intézmény, hatóság, jogi eljárás becsukta az ajtóit, akkor a parlamentben keresünk válaszokat és a családokat megnyomorító rendszert megváltoztatjuk!

A támogatókat a Petőfi Sándor u.14-es szám alatt várják szombaton 10 és14 óra között, március 4-én pénteken 10-14 óráig, valamint március 5-én, szombaton 10 és 14 óra között.