Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció volt elnöke mondott beszédet vasárnap Washingtonban a Fehér Ház előtt, a Kelet-Közép-Európai Koalíció háborúellenes tüntetésén.

– Üdvözlet az amerikai magyar közösségtől! – kezdte felszólalását Teleki, majd a

Slava Ukraini! (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással folytatta.

– Ezeket a szavakat 2014-ben tanultam, ott, az utca túloldalán hallottam Michael barátomtól, aki itt áll jobb kezem felől. Soha nem felejtem el e szavakat. 1995 óta ötször utaztam Ukrajnába, csodálattal tölt el ez az ország, és annak népe, a szabadságot szerető közép- és kelet európai népek. Tanúi vagyunk az ukrán nép eltökéltségének. Ők nekünk is utat mutatnak, megmutatják, hogyan kell kiállni a demokráciáért, a szabadságért és az emberi jogokért – mondta egyebek között Teleki.