„A tettek magukért beszélnek, összefogva mindent elérhetünk, megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek”– ezt mondta Ana Brnabić azon a munkamegbeszélésen, amelyet a Szerb Haladó Párt belgrádi ifjúsági tagozatával folytatott.

A miniszterelnök, aki az Aleksandar Vučić-Zajedno možemo sve (Aleksandar Vučić-Együtt mindent elérhetünk) listán szerepel a köztársasági parlamenti választásokon, arról is beszélt, hogy a fiataloknak hinni kell abban, hogy Szerbia folytatja a győzelmi sorozatát.

– Köszönöm nektek, hogy mindennap beszélgettek a polgárokkal, és azt is, hogy felsoroljátok az elért eredményeket, de ami a legfontosabb, hogy bemutatjátok a jövőre vonatkozó víziónkat – mondta Brnabić, olvasható a Szerb Haladó Párt által kiadott közleményben.