Szerdán megtartották Budapesten a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság plenáris ülését.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szerbia gazdasági miniszterével, Andjelka Atanasković asszonnyal együtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák az európai egységet, és igyekeznek fenntartani a magyar emberek biztonságát is – írja a trademagazin.hu.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Szerbia az utóbbi tizenkét évben sokat tett azért, hogy a két nemzet békében élhessen, és ez az együttműködés nagy biztonságot ad Magyarországnak mind a gazdaság, mind az energiaellátás szempontjából.

“A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke a tavalyi 45 százalékos növekedést követően elérte a négymilliárd eurót, ami rekordnak számít. Szerbiában pedig eközben 7,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), amihez hozzájárult az OTP és a Mol ottani működése is” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében 14 174 helyi vállalkozásnak 61 milliárd forint támogatást nyújtottak, s ennek nyomán 123 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások. A politikus kiemelte: amennyiben Magyarországon és Szerbiában is a jelenlegi kormány kap bizalmat a közelgő választásokon, akkor folytatják ezt a programot.

A találkozó végén bejelentette, hogy szerb kollégájával megállapodtak a határátkelés felgyorsításában: a röszkei és a tompai átkelőnél technológiafejlesztést és kapacitásbővítést hajtanak végre, Hercegszántónál pedig lehetővé teszik a teherforgalmat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Andelka Atanasković szerb gazdasági miniszter (Fotó: MTI/Illyés Tibor)