Egy ukrán rendőr az egész családját elvesztette az ukrajnai orosz invázió során, köztük hatéves lányát és hathetes kisfiát is. A gyerekek anyjukkal, nagymamájukkal és nagyapjukkal együtt vesztették életüket az orosz invázió első napján, miközben a Herszontól mintegy 64 kilométerre fekvő Veseloje faluból az orosz bombázás elől próbáltak menekülni, autóval.

Oleg Fedko (30) éppen járőrözött, amikor az ukrán sajtó jelentése szerint orosz katonák rálőttek arra a személyautóra, amelyben Fedko családja utazott a Krímtől északra fekvő Herszon bombázott területén.

A hatéves Sofia Fedko és hathetes testvére, Ivan édesanyjukkal, Irinával (27), nagymamájukkal, Anaval (56) és nagyapjukkal, Oleggel (56) együtt haltak meg az autójukat ért lövések következtében.

Oleg testvére, Denis Fedko elmondta, hogy a tragédia idején telefonon beszélt édesanyjával.

“Éppen anyámmal beszéltem. Folyamatosan hallgattam anyám kiabálását, ahogy ordítja, hogy a gyerekek a kocsiban vannak, és hogy hogyan teheted ezt” – mondta.

A szüleit elvesztő férfi részletezte, hogyan zajlott a támadás.

„Hallottam a kis Ivan hangos sírását. Még csak másfél hónapos volt. Aztán lövéseket hallottam. Csend volt, aztán megint lövések. Két robbanás volt, mindegyik három golyóval. Felfogtam, hogy a katonák meg akarnak bizonyosodni arról, hogy az autóban mindannyian meghaltak” – mondta Denis Fedko.

A nagyszülők a helyszínen szörnyethaltak, a gyerekeket pedig kórházba szállították, de az orvosok nem tudták megmenteni őket – írja a Guardian.

Oleg Fedko családjával (Twitter)