Az ukrajnai háború miatt növekszik az infláció az Európai Unióban, az energia- és nyersanyagárak már megugrottak, a termelés és a fogyasztás visszaesését pedig nehéz lesz elkerülni, ezért stagfláció, azaz az infláció mértékének növekedése mellett nulla gazdasági növekedés várható. A gazdasági szakértők és az unió soros elnökségét betöltő Franciaország  elnöke, Emanuel Macron szerint mélyreható változások várhatóak Európában az elkövetkező hónapokban az orosz-ukrán feszültség és annak következményei miatt.

Az Európai Unió Tanácsa „sürgősségi intézkedéseket” kért az állattenyésztés és a mezőgazdaság megmentése érdekében, amelyet különösen az Oroszországból és az Ukrajnából érkező import leállása súlyosan érintett – írja a maglocistac.rs.

“Az Oroszország elleni gazdasági szankcióknak továbbra is korlátozott eredménye lesz, de a háború elhúzódásának bizonytalansága elkerülhetetlenül hatással lesz a beruházásokra és a fogyasztásra, míg a nyersanyagárak világpiaci emelkedése az amúgy is magas infláció mellett az ellátási láncokban zavarokat fog okozni, ami hatással lesz az idei gazdasági növekedésre” – mondja a londoni Economist Intelligence Unit egyik szakértője, aki szerint Európa nem csak gazdasági- és menekültválsággal nézhet szembe a közeljövőben, de gázhiánnyal is, amennyiben az oroszokra irányuló szankciók miatt Moszkva elzárja a gázcsapot.

Az Eurointelligence német oldal rámutatott, hogy Moszkva nem szakította meg az Ukrajnán keresztül Európába irányuló gázellátást. A gázár hatalmas ugrása óriási profitot hoz Oroszországnak, Európának pedig nincs más választása, hiszen energiaellátása az orosz gáz függvénye.

Putyin egyelőre nem zárta el a gázcsapokat, kell neki a pénz (Fotó: Pixabay)