Pontosan két évvel ezelőtt regisztrálták Szerbiában az első koronavírusos esetet, a pácienst először Nagykikindán kezdték kezelni, majd rövidesen átkerült Szabadkára.
Gordana Krtinić, a szabadkai Közkórház epidemiológusa, az intézmény igazgatóhelyettese, aki az első koronavírusos beteget felvette gyógykezelésre, azt mondja, az orvosok nehéz két éven vannak túl.
– Ma Szabadkán már kedvezőnek mondható a járványhelyzet, 21 koronavírusos beteget kezelnek a kórházban, akik közül mindössze egynek van szüksége mesterséges lélegeztetésre – közölte vasárnap a szerb köztelevízió.
– Ez két nehéz év volt, öt járványhullámon vagyunk túl – nyilatkozta Krtinić a köztelevíziónak.
Elmondta, a járvány kitörése óta a szabadkai Közkórházban eddig mintegy 25.000 pácienst vizsgáltak meg, akik közül 4900-at tartottak bent kezelésen, közülük ötszázan voltak lélegeztetőgépen.
– Mindegyik járványhullámnak megvolt a maga sajátossága, nekünk pedig időben meg kellett szerveznünk a munkát, hogy minden beteget megfelelő módon elláthassunk – emelte ki az epidemiológus.
Hozzátette az elmúlt időszakban igen nehéz volt a munkájuk, az orvosok elfáradtak, az viszont örömöt okoz nekik, amikor egy pácienst felgyógyul és hazamegy a kórházból.
Dr. Gordana Krtinić (Fotó: Subotica.com)