Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina elnökségének szerb tagja kijelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét, békére szólít fel, ugyanakkor nem áll készen arra, hogy Oroszországgal szemben szankciókat vezessen be.

– Nem állunk készen arra, hogy az oroszokat – legyenek bárhol is – üldöztetésnek tegyük ki, mint ahogyan a Nyugat teszi ezt velük, a maga fasiszta módján, amikor elkobozza az emberek vagyonát, és üldöz mindenkit, aki orosz, még az óvodás gyerekeket is. Ezt ellenzem, és emellett ki is tartok – nyilatkozta Bijeljinában Dodik.

Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjének arra a két nappal ezelőtti kijelentésére, miszerint „az ukrajnai helyzettel kapcsolatosan Dodik a saját álláspontjai között tévedt el, ezért jobb, ha hallgat és elgondolkodik”, Milorad Dodik úgy reagált, hogy „ Schmidt az az ember, akiken a véleménye egyáltalán nem számít”.

– Régóta nem kísérem figyelemmel ezt az alakot. Ő a semmi szintjén van, és álláspontja számomra egyáltalán nem fontos és nem mérvadó. Ő nem az az ember, aki megmondhatja, hogy kinek mi lehet az álláspontja, és azt sem, hogy ki az, aki irányába én bármilyen szempontból megértést tanúsítok, vagy támogatom – szögezte le a boszniai szerb politikus.

Dodik megismételte, számára Schmidt „egy olyan ember, aki hamisan tesz úgy, mintha a nemzetközi közösség boszniai főképviselője lenne” és hozzátette, „minden, amit mond, az hazugság”.

– Az ukrajnai válság kapcsán azt javasoltuk, hogy helyezkedjünk semleges álláspontra, mert úgy gondoljuk, hogy ez a horvátok és a bosnyákok számára is előnyös. Számunkra az ukrán és az orosz nép is közel áll, ezért nem tehetünk semmiféle különbséget közöttük – szögezte le Milorad Dodik.

Milorad Dodik (Fotó: Archív)