Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) elnöke nyílt levelet intézett a Szerbiai Rádió és Televízióhoz (RTS). A levelet Dragan Bujošević vezérigazgatónak, Nenad Lj. Stefanovićnak, a tájékoztató műsorok fő és felelős szerkesztőjének, valamint a politikai tájékoztató műsorok szerkesztősége valamennyi újságírójának címezte.

A nyílt levelet teljes terjedelmében, magyar nyelven közöljük az alábbiakban:

„Ma az RTS műsorában bemondták, hogy elutasítottuk a műsorukban való szereplést, ezért most nyílt levéllel fordulunk önökhöz. Az RTS már évek óta hallgat a közérdekű témákról. Habár a választásokig már csak 25 nap maradt, a helyzet semmit sem változott.

Ezért kérdem én önöket, hogy mikor fog a köztelevízió a következő időszerű témákkal kapcsolatosan műsort készíteni:

1. Áremelkedés és életszínvonal-csökkenés
2. Szervezett bűnözés
3. Korrupció
4. Problémák a mezőgazdaságban
5. Az egészségügy helyzete
6. A munkások jogai
7. Tudomány és oktatás
8. A természet megsemmisítése és az emberek egészségének, és életének veszélyeztetése profitszerzés céljából

Ezek a valós problémák Szerbiában, ezért szükséges, hogy a köztelevízió a politikai élet valamennyi szereplőjének lehetővé tegye, hogy ismertesse álláspontját, és elmondhassa, hogyan oldaná meg ezeket. Ezért én most nyilvánosan kérdem önöket, kívánnak-e ezekkel a témákkal foglalkozni?

A közvetlen okot a fenti kérdések megfogalmazására az a meghívás adta, hogy pártunk képviselője Vladimir Đukanovićtyal együtt vegyen részt az ukrajnai válsággal foglalkozó reggeli műsorban, mindezt alig néhány nappal azután, hogy a Marinica Tepić – Együtt Szerbia Győzelméért elnevezésű lista vezetője, Zoran Lutovac egy másik műsor vendége volt, amelyben ugyanezzel a témával foglalkoztak.

Teljesen nyilvánvaló, hogy önök erőltetik ezt a témát, mint ahogyan sok mást is, annak érdekében, hogy leplezzék a Szerbiában uralkodó káoszt, ami már minden sarkon szembejön velünk.

Emelkednek az árak, a rendőrök azt vallják, hogy a magasrangú állami tisztségviselők is bűncselekményekbe keveredtek, a bűnözők is a rendőrség vezetőségével és a politikusokkal ápolt jó kapcsolataikról beszélnek, összeomlott a Villanygazdaság, az emberek tüntetnek, az Aleksandar Vučić vezette Szerbiát pedig a félelem uralja.

Az államfő minden cselekedetével azon igyekszik, hogy a fontos témákat háttérbe szorítsa és önök ehhez teljes mértékben asszisztálnak. Ezek a témák az RTS tájékoztató műsoraiban már évek óta nem léteznek. Elérkezett a pillanat, hogy – ha már a munkájukat nem akarják végezni – álljanak le az emberek megtévesztésével, és azzal is, hogy sértik a józan észt, nemcsak azokét, akik politikával foglalkoznak, hanem valamennyi szerbiai állampolgárét.

Szeretném önöket arra is emlékeztetni, hogy törvényes kötelességük közölni a cáfolatokat. Személy szerint engem soha sem hívtak meg, hogy válaszoljak Aleksandar Vučić állításaira, melyek szerint én tolvaj vagyok, aki több mint 600 millió eurót lopott el, amit ő egy év alatt többször is elmondhatott a köztelevízióban.

Aleksandar Vučić hazugságainak sorozatában az egyik legutóbbi, amit leközöltek az 2022. február 25-én volt, amikor azt állította, hogy bizonyos sajtóházak tulajdonosa vagyok. Elküldtem önöknek a cáfolatot, amelyben rámutattam, hogy sem tulajdonosa, sem társtulajdonosa nem vagyok egyetlen szerbiai médiumnak sem, így nincs is befolyásom azoknak a médiumoknak a szerkesztéspolitikája felett, amelyeket Vučić emleget.

Nincs arra vonatkozó információm, hogy ezeket a cáfolatokat beolvasták-e, vagy sem. Tekintettel arra, hogy választási kampány van, amikor fontos, hogy a másként gondolkodó politikusokról megfogalmazott valótlanságok mielőbb cáfolva legyenek, szeretném megkérdezni önöktől, hogy beolvasták-e és ha igen mikor, azokat a cáfolatokat, amiket 2022. március 1-én küldtem meg önöknek, és amit meg is kaptak tőlem?” – olvasható Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Párt elnökének levelében.

Dragan Đilas (Fotó: Nova.rs)