Ötmillió dinárral támogatja Óbecse községet a Bányászati és Energetikai Minisztérium, ezt a pénzt a lakóépületek energiahatékonyságának a növelését célzó községi pályázat nyerteseinek adhatja majd az önkormányzat. A községi költségvetésből további ötmillió dinárt költenek el erre a célra. Topolya hat, Csóka kétmillió dinárt nyert a minisztériumi pályázaton.

A nyílászárók cseréjére, a szigetelésre, a fűtőkazánokra, a szoláris panelek felszerelésére 2-3 hónapon belül írja majd ki a pályázatot az óbecsei önkormányzat azzal a feltétellel, hogy a támogatásként nyert pénzzel azonos összeget a lakosoknak is biztosítaniuk kell.

Tavaly Törökbecsén például összesen 4,8 millió dinárra lehetett pályázni, a 63 jelentkezőből 50 nyert támogatást. Nyílászárók cseréjére egyenként 100 ezer dinárt, a külső falak és a tető hőszigetelésére 120 ezer dinárt, központi fűtéshez kazánra 80 ezer dinár kaptak a nyertesek – írta meg a Bečejski mozaik.

Újvidék tavaly nem pályázott, idén pedig 33 millió dinárt fordít erre a célra a városi költségvetésből, az igazgatóság pedig ugyanennyi pénzzel járul hozzá a székvárosban megvalósuló felújításokhoz.

Ópázova, Nagybecskerek, Zombor, Ruma és Szabadka 15-15 millió, Pancsova és Palánka pedig 10-10 millió dinárt kap. Versec részére 8, Kúla és Kishegyes számára pedig 6-6 millió dinárt hagyott jóvá az igazgatóság. Hódság, Petrőc, Apatin, Szávaszentdemeter és Magyarkanizsa is 5-5 millió dinárt kap.

Törökbecse, Bács, Kevevára (Kovin), Nagykikinda és Titel 4-4 millió dinárra pályázott, és meg is kapták, Belcsény (Beočin) 3,5, Szenttamás, Antalfalva (Kovačica) és Ada 3-3, Zenta 2,7, Fehértemplom 2, Magyarcsernye 1,5, Szécsány és Törökkanizsa 1-1 millió dinárt nyert a pályázaton.

A támogatást a külső ajtók és ablakok cseréjére lehet fordítani, ami magába foglalja az egyéb tartozékokat is, mint például az ablakpárkányok, redőnyök, és hasonlók, illetve az ezekkel járó munkálatokra is. A támogatást ezek mellett a falak és tetőszerkezetek hőszigetelésére is lehet fordítani.

A másik pályázat a lakóépületek hőtechnikai rendszereinek korszerűsítésére vonatkozik, a rendszer egészének vagy egy részének cseréje révén, illetve a kazánok, csővezetékek, radiátorok, vízpumpák cseréjére. Ennek keretében továbbá hőszabályzó és fogyasztásmérő berendezések, valamint szelepek beszerzésére is lehet igényelni támogatást.

Az ösztönző támogatás magába foglalja a napelemek beszerzését és azok felszerelését is.

Ahhoz, hogy valaki pályázzon két fontos feltételnek kell eleget tennie. Az egyik, hogy a lakás, vagy a ház annak a tulajdonában legyen, aki a támogatásra pályázik, a másik pedig, hogy az adott ingatlanban lakjon valaki. Ezt követően ki kell választani a céget, amely előszámlát ad ki, amit a jelentkezéshez mellékelni kell. A pályázatokat, amelyekre a polgárok jelentkezhetnek, az önkormányzatok írják majd ki.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)