Aleksandar Vučić kedden kijelentette, hogy Szerbia nagy bajban lesz, amennyiben az Európai Unió megtiltja Oroszországnak az energiahordozók kivitelét. Az államfő azt is közölte, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) már keresi azokat a harmadik országokat, amelyekből kőolajat importálhat, a kormány pedig olyan rendeletet hozott, hogy az állam eltörli az erre vonatkozó vámot.

A szerb elnök azt is bejelentette, hogy csütörtöktől Szerbia nem szállít külföldre lisztet, búzát, kukoricát és étolajat.

Vučić úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 24 órában órási változások mentek végbe a világban.

– Szerbia nagy bajban lesz, ha az EU megtiltja az energiahordozók behozatalát, mert nincs honnan szereznünk, a kőolaj és a földgáz nem fog az égből lepottyanni – fogalmazott Vučić.

– Már keressük a módját, honnan tudnánk beszerezni, és már a NIS-szel együtt reagáltunk, a vállalat keresi azokat a harmadik országokat, ahonnan importálni lehet. Döntés született, és elkészült a kormány javaslata, hogy amennyiben harmadik országokból kényszerülünk kőolajat behozni, akkor a 2022-es évben eltöröljük a vámot. Azon egyébként sincs túl nagy haszna az államnak, ezért most ettől eltekintünk annak érdekében, hogy ki tudjuk elégíteni a piaci igényeket – mondta az államfő a B92 televízió műsorában.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy 1945 óta most vagyunk a legnagyobb válságban.

Vučić közölte, csütörtöktől megszűnik a liszt, a búza a kukorica és az étolaj exportja, mivel, mint mondta, az elmúlt két napban annyira megnövekedett a kivitel, hogy szükséges volt azt megtiltani.

Hozzátette, arra vonatkozóan is előkészítették a döntést, hogy a mezőgazdasági termelőknek a következő másfél hónapban állami támogatással vásárolhassanak üzemanyagot

Aleksandar Vučić (Fotó: BETA)