Veljko Belivuk felajánlotta, hogy vádalkus tanú legyen Oliver Ivanović meggyilkolásának vizsgálatában, a Vladimir Cvijan halálának körülményeit vizsgáló ügyben, valamint a savamalai rombolás ügyében, írja nemhivatalos információkra hivatkozva honlapján az N1 tévé.
A Belivuk és Marko Miljković bűnbandája elleni perben kedden kellett volna megtartani az előkészítő tárgyalást, de elnapolták azt.
Belivuk ügyvédje, Dejan Lazarević a bíró, a bírói tanács és az eljáró ügyész kizárását kérte.
Belivukot és bűnbandáját öt, brutálisan elkövetett gyilkossággal, emberrablással, erőszakkal, kábítószerkereskedelemmel és engedély nélküli fegyvertartással vádolják.
Belivukékat tavaly februárban tartóztatták le, augusztusban emeltek ellenük vádat.
Ezt követően gyorsan el kellett volna kezdődnie a tárgyalásnak, de a bíró betegszabadságra ment és hónapokig nem volt elérhető, majd másik bíróhoz utalták az ügyet. A tervek szerint március 10-én és 11-én folytatódik a bírósági eljárás.
Belivukékat tavaly februárban tartóztatták le (Fotó: N1/Pedja Milosavljevic/AFP)