Az oroszok hosszú napok óta tartják ostrom alatt Mariupolt, és hiába ígérték négy napon át azt, hogy napközben engedik elmenni az embereket, minden egyes alkalommal megszegték a szavukat, és tűz alatt tartották a menekülő útvonalakat.

A brit Channel 4  tudósítása szerint a városban nincs élelmiszer, nincs áram, nincsenek gyógyszerek, éjszaka pedig mindenki óvóhelyekre menekül az orosz rakéták elől. Több száz holttest heverhet a városban, amit még senki nem tudott összegyűjteni. Ezt megerősíti Szerhij Orlov alpolgármester is, aki elmondta, hogy hétfőn kellett először tömegsírt ásniuk, akkor 33 embert temettek el egyszerre, de nagyon sok lehet odakinn a halott. Orlov beszélt arról is, hogy kedden is megpróbálták kimenekíteni az embereket, de ismét fel kellett adniuk az orosz támadás miatt, és a humanitárius segítség sem tudott bejutni a városba. Az alpolgármester megerősítette azt az értesülést is, hogy a városból kivezető utak mentén az oroszok aknákat telepítettek.

Az orosz bombázásokban a város egyik kórháza teljesen megsemmisült. A politikus szerint az oroszok a földdel akarják egyenlővé tenni Mariupolt.

Menedékben meleg ételre várva Mariupolban (Fotó:AP/Evgeniy Maloletka)