Sem a tűzszünetről, sem a mariupoli humanitárius folyosóról nem sikerült megállapodni, mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki Törökországban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel zárt ajtók mögött. „Szeretném megismételni, hogy Ukrajna nem adta fel, nem adja fel, és nem fogja feladni.”

Lavrov szerint a mostani találkozónak nem is volt célja, hogy megállapodjanak a tűzszünetről, de nyitottak a további tárgyalásokra Belarusz közvetítésével. (A korábbi három tűzszüneti tárgyalás szintén eredménytelen volt.) Azt mondta, Putyin nem zárkózna el egy találkozótól Zelenszkijjel, írja a 444.hu.

A sajtótájékoztatón Lavrovnak szegezték a kérdést, terveznek-e megtámadni más országokat is, amire nemmel válaszolt, illetve az orosz narratívának megfelelően helyesbített, hogy Ukrajnát sem támadták meg, hanem egy évek óta érzékelt fenyegetésre reagáltak, mert úgy érezték, muszáj beavatkozniuk. A háborút ezúttal is különleges katonai műveletnek nevezte.

Elismételte az oroszok korábbi vádját, miszerint az amerikaiak biológiai fegyvert gyártanak Ukrajnában. (A Fehér Ház ezt abszurdnak nevezte, az amerikaiak szerint éppen annak van esélye, hogy Oroszország biológiai vagy vegyi fegyvereket fog bevetni, ahogy szövetségesei is megtették Szíriában. Az orosz kormány szerda este azzal is megvádolta az ukránokat, hogy vegyi támadást akarnak indítani saját maguk ellen, amit aztán majd az oroszokra foghatnak.)

Lavrov tagadta, hogy szülőotthonra támadtak volna Mariupolban, az oroszok szerint a lebombázott épület ukrán katonai létesítmény volt. „Nagyon érzelmes megszólalások hangzottak el, de mindennek két oldala van. És ha figyelembe vesszük a tényeket, nem úgy van, ahogy mindenki hiszi.” A sérült, láthatóan gyereket váró nők fotói ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

Ismét elmondta, hogy ők csak azt szeretnék, ha az ukránok maguk dönthetnének a jövőjükről, és nem „neonácik” kormányoznák az országot.

Lavrov szerint a Nyugat okozta ezt a konfliktust azzal, hogy választásra kényszerítette Ukrajnát Oroszország és a Nyugat között, és most Oroszország lehetőséget ad Ukrajnának a szabad választásra.