A köztársasági válságstáb csütörtöki ülésén olyan döntés született, hogy szombattól megszüntetik a védettségi igazolványra vonatkozó kötelezettséget – jelentette ki Darija Kisić Tepavčević, a köztársasági kormány minisztere, a válságstáb tagja.

A védettségi igazolványokra vonatkozó, tavaly október 23-án bevezetett kötelezettség értelmében kezdetben 22 óra után csak e dokumentum birtokában lehetett bemenni a szórakozóhelyekre, később ezt úgy módosították, hogy a kötelezettséget már 20 órától alkalmazták.

A válságstáb orvosai egy időben azt követelték, hogy a védettségi igazolvány használata a nap 24 órájában legyen kötelező, ám ez a javaslat soha nem került elfogadásra.

Kisić Tepavčević elmondta, hogy a zárt térben történő maszkviselés a továbbiakban ajánlás szintjén marad meg, ugyanakkor megszüntetik a zárt térben gyülekező emberek létszámára vonatkozó korlátozást.

– A megbetegedettek izolációja továbbra is érvényben van, mert ez alapvető járvány elleni védekezés, ami hét napos, esetenként hosszabb karantént jelent – nyilatkozta Kisić Tepavčević újságíróknak az ülést követően.

A nemzetközi utasforgalomra vonatkozó szabályok a továbbiakban is érvényben maradnak, vagyis az országba történő belépéshez vakcinaigazolásra, negatív tesztre, vagy a fertőzésen való átesettséget igazoló dokumentumra lesz szükség.

A 18 éven felülieknek ajánlják a koronavírus elleni védőoltás negyedik, emlékeztető adagjának a felvételét is, mégpedig a harmadik adag után öt hónappal.

– Mindenekelőtt ez az ajánlás a veszélyeztetetteknek, az időseknek, krónikus betegeknek és a 60 évnél idősebbeknek szól – magyarázta a tárcavezető.

Arról is döntés született, hogy a 12-18 éves gyerekek számára is beadható lesz a védőoltás emlékeztető dózisa, méghozzá öt hónappal a második adag felvételét követően.

A válságstáb ülésén eltörölték a karanténkötelezettséget, ami a fertőzöttel kapcsolatba került személyekkel szemben volt érvényben.

A válságstáb döntéseit a szerb kormánynak kell majd jóváhagynia.

Ülésezik a köztársasági válságstáb (Fotó: Beta)