Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, hogy a válságstáb legutóbbi ülésén a maszkviselésről, valamint a Covid-kórházak járvány utáni sorsáról volt szó.
A tárcavezető rámutatott, hogy a védettségi igazolványok eltörlésében egyetértettek.
„Mindenki egyetértett abban, hogy már nincs szükség a Covid-igazolványokra, valamint abban, hogy nem kell karanténba vonulnia annak, aki kapcsolatba került fertőzött személlyel. A maszkokat illetően újbóli szavazásra volt szükség. Abban egyetértettünk, hogy az immunhiányos betegek, az egészségügyi dolgozók, és mindazok számára, akik veszélyeztetettek, ajánljuk a negyedik oltás felvételét” – mondta az egészségügyi miniszter a szerb köztévének – írja a Telegraf.
A maszkviselés ezentúl ajánlott, de nem kötelező.
„Nem hiszem, hogy az emberek hordani fogják, ha csak ajánljuk. Régóta tart már a vírus, mindenkinek megvan a maga meggyőződése, és véleménye a koronáról. Az idősek, akik félnek a vírustól, hordani fogják a maszkot akkor is ha nem kötelező, aki pedig nem akarja, az nem fogja. Két év telt el, mindenkinek elege van már. A korona már nem olyan nagy téma” – tette hozzá Lončar.
Mint mondja, naponta tízezer embert tesztelnek, mivel sokan más fertőzések tüneteivel is rögtön elmennek koronavírus tesztre.
„Nem azt mondom, hogy vége van a koronának. Nem tudom, mi lesz egy-két hónap múlva. Senki sem mondhatja ezt a koronával kapcsolatos összes tapasztalatunk után. Meglátjuk, hogy másik országokban ez hogy alakul” – mondta az egészségügyi miniszter.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a védőoltásnak nincs túl erős hatása az omikron törzsre.
„Mind az oltottak, mind az oltatlanok megbetegedtek. A járványügyi szabályok feloldása után több a fertőzött egyes helyeken, de ez nem ad okot aggodalomra, az omikron sokszor tünetmentes” – magyarázta Lončar.
Hozzátette, a koronavírus-járvány elmúlásával a batajnicai, valamint az újvidéki és a kruševcaci covid kórházak normál üzembe helyezése megoldást nyújt majd a kórházi várólistákat illetően.
„Nagyon hosszúak lettek a várólisták a korona idején, és a várakozó emberek prioritást élveznek majd, amikor vége a járványnak” – mondta Lončar.
Zlatibor Lončar (Fotó: Archív)